
A francia kormány bemutatta kedden a tervezett nyugdíjreformot, amelynek keretében a jelenlegi 62 évről 2030-ig fokozatosan emelnék 64-re a nyugdíjkorhatárt, s ezzel párhuzamosan a csaknem 2 millió kisnyugdíjas számára 1200 euróra (478 ezer forintra) emelné a kormány a minimumnyugdíj havi összegét. A javaslat szerint a teljes összegű öregségi nyugdíj 2027-től 43 év szolgálati év után járna. Élisabeth Borne miniszterelnök szerint a reform célja szavatolni a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülését 2030-ig.
Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasoljuk, hogy dolgozzanak tovább. Ezt a döntést hozta meg valamennyi európai szomszédunk is
– mondta élő televíziós beszédében a kormányfő, mielőtt bejelentette a reform legfőbb javaslatát, a nyugdíjkorhatár fokozatos megemelését 64 évre 2030-ig.
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a nyugdíjrendszerünk fejlesztése félelmeket és kérdéseket vált ki a franciákból. Válaszolni kívánunk ezekre, és meg akarjuk győzni az embereket
– hangsúlyozta Élisabeth Borne, kiemelve, hogy a kormány igazságosságra törekszik a reformmal.
Sztrájk és tüntetés várható
A nyolc legfőbb szakszervezet tüntetésekre és sztrájkokra szólít fel január 19-én és 24-én a nyugdíjreform ellen, amelyet Emmanuel Macron államfő már az első mandátumát megelőző kampányában megígért 2017-ben, és amelyet a második mandátuma legfőbb intézkedésének harangozott be, de amelyhez nem rendelkezik a parlamentben a kellő többséggel.
Élisabeth Borne miniszterelnök kedden jelezte, hogy a reformon a kormány kész változtatni a lojális és konstruktív parlamenti vitában, amely februárban kezdődik.
Marine Le Pen, a jobboldali szuverenista Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője szerint igazságtalan a reform, és pártja meg kívánja akadályozni annak elfogadását, míg a radikális baloldali Engedetlen Franciaország “súlyos társadalmi regressziónak” minősítette a javaslatot. Az ellenzékhez tartozó jobbközép Köztársaságiak vezetője, Eric Ciotti azonban jelezte: pártja kész megszavazni az “igazságos reformot”.
Visszaérünk oda, amit a nagyszüleink megéltek: azaz munka után a temető következik
– jelentette ki Philippe Martinez, az egyik legnagyobb szakszervezet, a CGT vezetője. A francia statisztikai hivatal adatai szerint a legszerényebben élő férfiak negyede nem éri meg a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt.
Az elmúlt három évtizedben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom elöregedésének és a nyugdíjkassza deficitessé válásának kompenzálására, s valamennyit jelentős szociális tiltakozó megmozdulások kísérték.
Minden 65 évnél idősebb franciára jelenleg 2,6 20 és 64 év közötti jut, de 2030-ban már csak 2,25-en lesznek, 2040-ben pedig már csak ketten, ami a felosztó-kirovó nyugdíjrendszermodell fenntarthatóságát fenyegeti. Ebben a rendszerben a befizetők mindig az aktuális eltartottak nyugdíját finanszírozzák, nem pedig a sajátjukat.
A kormány javaslata szerint a teljes összegű nyugdíjhoz már 2027-től legalább 43 év szolgálati időre lesz szükség az eredetileg tervezett 2035 helyett. Cserébe a kormány minden kisnyugdíjas havi nyugdíjának összegét megemelné a miniszterelnök szerint.
A többség nem ért egyet a javaslattal
Jóllehet Franciaországban az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár az Európai Unióban, annak megemelése nagyon népszerűtlen: a franciák 68 százaléka nem támogatja a javaslatot az Ifop-Fiducial közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint.
A közvéleménynek kedden bemutatott javaslatot január 23-i ülésén vitatja meg a kormány, de az ellenzéki baloldali pártszövetség, a NUPES már január 17-re tüntetést hirdetett, az összefogást vezető Engedetlen Franciaország pedig január 21-én is tiltakozó nagygyűlést tart.
A törvénytervezetet január 30-tól vizsgája meg a nemzetgyűlés illetékes bizottsága, a plenáris ülés elé február 6-án kerül vitára.
Forrás: MTI
ViAM
2023-01-11 at 08:38
A franciák tűt keresnek a szalmakazalban? Kinek van náluk 43 év szolgálati idő?! Lusták, utálnak dolgozni, inkább sztrájkolgatnak, hiszen addig sem kell dolgozniuk. (Erről eredeti francia világosított föl, elmondván véleményét a honfitársairól.)
Füge
2023-01-11 at 08:27
Naprózsa igazad van!
Néhány címszavas gondolatot hozzátennék.
Cca az 1965-ig születettek a retro gyerekek, sokan vannak, illetve voltak sajnos sokan már meghaltak… idő előtt.
Most mit is szorgalmaz a családpolitika (?), sok gyereket!!! Mi lesz majd sok év mulva ha elérik azt a kor, feltéve ha lesz még nyugdíj…
– 1965 – ig születetteket életük dorán semmi jó nem érte… SEMMI … Kivéve azt a néhány ezret akik anno ’89 előtt közel voltak a “tűzhöz”. A többség szakmát tanult, családot alapított, hitelei voltak (de ismerős a jelenben is ez), mindez attól kezdve semmit sem ért, újra tanulhatott szakmát, ha volt rá némi esélye. -A többségnek nem volt- Munkanélküliség, segédmunka stb … Szenvedte az életét.
Lehetne még a sanyarú életeket sorolni …, de a magyar embetek többségére ezek jellemzőek voltak.
Azután jött a nyugdíjkorhatár emelés 65 évre … itt magyarországon, nos ennek a korosztálynak a fele ha eléri ezt és még mindig emelni akarják.
No ez az igazi társadalom gyilkosság!!!
Amint kiderült a fejlett nyugaton még mindig 62 év a korhaztár!!! Nesze neked magyar pusztulj, szenvedj egy életen át mire oda kerülnél, hogy nyugdíjas legyél, már az sem lehetsz!!!
Az, hogy nincs anyagi fedezete a nyugdíjaknak nem igaz!!! Minden másra sokkal több van, de erre nincs?
Eddig a korig születettek élete csak szenvedés volt, miért nem hagyják 62 évesen nyugdíjba menni őket???!!!
Ha valakik megérdemelnék az addig születettek igen a korhatár visszaállítását 62 évre!!!
Vagy marad a multbeli (baloldali),és jelenlegi kormányzat (ok) egy társadalom gyilkosai…. Sajna ezt kell mondani, azok!!!
Lacus
2023-01-11 at 07:53
@ Naprózsa jól kiakadtál, de igazad van! Mi keményen előztük a csigazabálókat mert a valorizációs szorzó szerint 50 év munkaviszony kell ahhoz, hogy az átlagbéredet kapjad 65 év után. Utána ha nem inflálódik el azonnal, van pár éved ha megéled nyugalomban élni. A franciáknál is a sok léhűtő elszaporodása eltartása adhat okot a változtatásra. Mondjuk nálam is veri a biztit a politikusoknak mondott megélhetési semmirekelők többmilliós fizetése, a realitástól nagyon elrugaszkodott haszontalanságért való díjazása (még a tisztelt házba dögleni sem jár be). A gond inkább az utánpótlás hiánya a legtöbb műszaki szakmában, mert az egérmozgatáson, telefonsimogatáson kívül a mai fiatalság zömének alig van hajlandósága dolgozni. Vannak bajok.
TS
2023-01-11 at 07:00
A mocskok, 478 000 froncsis minimális nyugdíj? 2030-ra 64 év lesz a korhatár? Pfejjj!
Naprózsa
2023-01-11 at 05:59
Folytatás az előző kommenthez:
A nyugdíjalap – már ahol emberellenes bűnözők nem lopják el a balekok megtakarításait – ott sem abból tartják el a nyugdíjasokat. Ez a mese csak arra szolgál, hogy erre hivatkozva minél kisebb összeget kelljen adni MINDIG a nyugdíjasoknak, visszafelé mutogatva, hogy lám nem szültél, fizettél be eleget, ezért kevés embernek kell eltartani téged, megvezetett birka, tehát te vagy a bűnös, örülj, hogy kapsz valami!…
A valóság az, hogy a társadalom hasznos munkát végző tömegei tartják el a nyugdíjasokat, gyerekeket, betegeket EGYETEMLEGESEN.
A nyugdíjkassza, egészségügyi kassza csak egy-egy fiók az államvezetéshez szükséges könyveléshez, de ha egyik ürül, más adóformákból kell kiegészíteni a társadalmi bizalom fenntartására és robbanásmentes működtetéséhez.
Miközben mindig mindenhol a nyugdíjasokra mutogatnak, mint szörnyű teherre és “kussolj, örülj, hogy eltartunk” bűntudatkeltéssel, nézzük csak, hogy a társadalmi javakat, és üzemelési költségeket EGYEDÜL előteremtő, becsületes, szorgalmas dolgozók, szolgáltató embertömegek kiket tartanak még el:
1. A Háttérhatalmat, mégpedig valami elképesztő fényűzésben miközben a nyugdíjasok zöme nyomororog.
2. Politikusokat és azok kiszolgáló személyzetét
3. Lefizetett politikai csicskákat, nálunk Gyurcsánytól Márkizajon át, Perintfalviig…stb. Ha ezek a lények nem lennének, észre se venné a világ a hiányukat.
4. Álművészeket, áltanárokat, álközgazdászokat, álújságírókat, áltényellenőröket és mindenféle foxi-maxi iskolákat tanáraikkal és efféle ál-értelmiségiekkel.
5. Genderkorcsokat, humanitáriusnak nevezett embercsempészeket, NGO-kat, egész a bűnözőktől semmiben sem különböző bírókat, Soros-Binden kiszolgáló fehérgalléros jogászbűnözőket, és a gyermekkorcsosító ipart a nemváltásos rábeszélő “pszichológusoktól” az érzékenyítő mesegyártókon át a korcsosító műtéteket végző “orvosok” és személyzetükig.
6. Eltartjuk a BLM, Antifa és egyéb megfélemlítésre fizetett bűnözőket,
7. Meg persze a szokványos parazitákat mint táppénzcsalók, álrokkantak, szokványos bűnözők, és börtönnyaraló bagázst.
Vagyis a következő nemzedékek, igazi betegek és rokkantak valamint a nyugdíjasok mellett (ők mind jogosan eltartottak) összeszámoljuk a fentieket az egyéb élősködőket akkor egy valódi munkát, szolgáltatást végző dolgozó nemcsak 2 nyugdíjast, 2-3 gyerekeket, betegeket tart el, hanem még kb. 5-6 munkaképes társadalmi parazitát is!
És akkor nem beszéltünk még sem a migránsokról, az afrikai munkakerülők segélyezéséről, az ukránok és oroszok legyilkoltatására odadobált fegyverek és mérhetetlen pénz előteremtéséről, amit szintén mi finanszírozunk.
Úgyhogy francia és egyéb “közgazdasági” hazudozók, menjetek el magatok is dolgozni, hajtsátok munkába a migránsokat, dolgozzanak az eltartásukért a börtöntöltelékek, és minden álművész, celeb, fizetésért sportolóval együtt legyen kötelező MINDENKINEK napi 4-5 órát értékteremtően dolgoznia, és akkor akár 50 évesre is leszállítható a nyugdíjaskor.
A mi családunkban egy férfi sem érte meg a 65 évet, az ő befizetéseiket például el is suvasztották, úgyhogy nyasgem, nyudíjkorhatár emelgető patkánybanda!
Naprózsa
2023-01-11 at 05:09
Senkit sem izgat ez a szemenszedett hazugság, amivel etetik az egész világot, hogy a dolgozók nyugdíjbefizetésével tartják el azokat a lusta élősködő nyugdíjasokat, akik képesek végelgyengülésük előtti órákban egy kicsit megpihenni, és nem a munkából kivitetni magukat a temetőbe, sőt még a haláluk után is kifizetni a temetésüket?
A VALÓSÁGBAN EZ EGY CUMI, HOGY MINÉL JOBBAN KIFACSARJÁK AZOKAT, AKIK KÉPESEK ÉS AKARNAK DOLGOZNI, MIKÖZBEN ÉRTÉKTELEN LÉHŰTŐK TÖMEGEI ÉLŐSKÖDNEK A TÁRSADALMON EGÉSZ ÉLETÜKBEN EGY KISUJJNYI HASZNOT NEM HAJTOTTAK.
Ez a már százéve hajtogatott közgazdasági mese pont az igazi embereknek a bűntudat keltését szolgálja a következő módszerrel: Dolgozz, adózz minél többet, mert öregkorodra nem lesz nyugdíjad. Dolgozz, amíg bírsz, mert különben léhűtőnek fogunk minősíteni, egy élősködő nyugdíjas parazitának. S eközben szülj, nevelj sok gyereket, mert ugye a szlogen szerint a következő nemzedék befizetéseiből fizetjük az eltartásodat, ha mersz nyugdíjba menni.
Azt a jó édes bárcás hazug disznó társadalmi elit nénikéteket, azt!!!!
Folyt. köv:
egon samu
2023-01-10 at 23:41
A haladó németeknél ma 67 éves kor a határ, bünözö politikusik már 70-et emlegetnek…
Egyébként a német nyugdijintézet 2022-ben 2,1 milliárd Eurós többlettel zárt. Tervezve kb. 6 milliárdos hiány volt.
Ez hogyan lehetséges?
A génterápiás népirtást elöször az öregekkel kezdték…a nyugdijasok nagy részének már nem kell fizetni.
gács
2023-01-10 at 22:16
Ezek a franciák mindig jól tudtak élni más pénzéből.