nyugdíjkorhatár
A francia kormány 2030-ig fokozatosan 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt
A francia kormány bemutatta kedden a tervezett nyugdíjreformot, amelynek keretében a jelenlegi 62 évről 2030-ig fokozatosan emelnék 64-re a nyugdíjkorhatárt, s ezzel párhuzamosan a csaknem 2 millió kisnyugdíjas számára 1200 euróra (478 ezer forintra) emelné a kormány a minimumnyugdíj havi összegét. A javaslat szerint a teljes összegű öregségi nyugdíj 2027-től 43 év szolgálati év után járna. Élisabeth Borne miniszterelnök szerint a reform célja szavatolni a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülését 2030-ig.Lukasenka bejelentette, hogy hamarosan nyugdíjba vonul
Fehéroroszországban nem terveznek újabb döntéseket a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, jelezve, hogy hamarosan ő is nyugdíjas lesz. Az országban egyébként idén január elsejével a nyugdíjkorhatárt fél évvel felemelték: a férfiak esetében hatvankét és fél, a nők esetében pedig ötvenhét és fél évre. A 2017-ben elfogadott nyugdíjreform értelmében 2022-ig sávosan emelik a nyugdíjkorhatárt a férfiaknál hatvanhárom, a nőknél ötvennyolc évre.A szakértő Macron hatvankét éves korukig táncoltatná a balerinákat – kiborultak a balettáncosok
Fehér tütüben, a Hattyúk tava egyes jeleneteit eltáncolva a párizsi operaház előtt tiltakoztak kedd este balerinák Emmanuel Macron elnöknek a kedvezményes nyugdíjukat érintő tervei ellen. "Mire elérjük az eredeti nyugdíjkorhatárt, a 42 éves kort, már ízületi gyulladástól, csontkopástól, sérvektől szenvedünk, sőt, egyes esetekben csípőprotézisünk van" – mondta Héloise Jocqueviel, a tüntetésen nyilatkozó egyik balerina.Ajánljuk még