Pesti Srácok

Polgárháborús helyzet Franciaországban, belebukhat Macron kormánya

Polgárháborús helyzet Franciaországban, belebukhat Macron kormánya

Polgárháborús helyzet alakult ki Franciaországban, miután Emmanuel Macron elnök parlamenti szavazás nélkül döntött, és felemelte a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre. A döntést követően százezrek vonultak az utcára, összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt és vízágyút vetettek be a tömeg ellen. A francia sajtó közben már arról ír, hogy Macron és kormánya belebukhat a kialakult belpolitikai káoszba. A francia ellenzék több bizalmatlansági indítványt is benyújtott a kormány ellen.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához. A francia alkotmányban van egy külön cikkely, amely ezt lehetővé teszi. A kormány úgy döntött, hogy végrehajtja Macron elnök legfontosabb reformtervezetét, amely a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését irányozza elő 62-ről 64 évre.

A döntést fülsiketítő fújolás és gúnyolódás fogadta a parlament alsóházában, ahol a baloldali törvényhozók a Marseillaise-t, Franciaország nemzeti himnuszát énekelték, miközben Élisabeth Borne miniszterelnök igyekezett rendet teremteni. A konzervatív képviselők, akikre Macron számított, hogy támogatják a reformot, szintén nem örültek a kormány döntésének. Arra figyelmeztették az elnököt, hogy a lépés radikalizálni fogja az ellenzékieket és aláássa a törvény demokratikus legitimitását – írja a France24.

PestiSracok facebook image

Háborús helyzet a francia utcákon

Csütörtök este országszerte több ezren tiltakoztak az utcákon, amelyet követően több mint háromszáz embert előállítottak. A Párizs központjában lévő Concorde téren, a parlament alsóházi üléstermének közelében a rohamrendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a tér megtisztítására, amikor a tiltakozók az obeliszk körüli felvonulási területet kezdték megrongálni. Mások fapallókat gyújtottak fel és megdobálták a rendőröket. A téren a nyugdíjreform mintegy hatezer ellenzője gyűlt össze, amikor az összecsapások kitörtek. A szakszervezetek jövő csütörtökre újabb országos sztrájkot és tiltakozó akciót hirdettek. A reformjavaslat ellen már korábban is több millióan vonultak az utcákra.

A tizenegy napja megkezdett gördülő sztrájk elsősorban az olajfinomítókban és a hulladékszállításban érezteti a hatását. A párizsi utcákon péntekig 10 ezer tonna szemét halmozódott fel, de több nyugati nagyvárosban, Rennes-ben, Le Havre-ban és Nantes-ban is szeméthegyek borítják az utcákat a hulladékszállítók munkabeszüntetése miatt.

Dijonban a tüntetők Macron-t és Élisabeth Borne francia kormányfőt, valamint Olivier Dussopt munkaügyi minisztert és Olivier Véran kormányszóvivőt ábrázoló bábukat égettek el nyilvánosan. Párizsban szintén tűzre vetették az elnök kartonból készült képmását.

Két bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék a francia kormány ellen a nyugdíjreform elfogadását követően

Az első többpárti bizalmatlansági indítványt a Nemzetgyűlés legkisebb frakciója, a centrista és korábbi kormánypárti képviselőkből álló független LIOT csoport kezdeményezte, és öt ellenzéki, elsősorban baloldali frakció 91 képviselője írta alá.

– fogalmazott Bertrand Plancher, a LIOT parlamenti csoport elnöke. Nem sokkal később a jobboldali Nemzeti Tömörülés is bejelentette, hogy Marine Le Pen frakcióvezető és 87 kollégája benyújtotta a saját indítványát. Mindkét javaslatról hétfőn szavaz a Nemzetgyűlés. Le Pen úgy fogalmazott:

Forrás: MTI, Guardian, France24; Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.