Pesti Srácok

Kövér László: A globalisták zsoldosai alkotják a hazaáruló baloldalt

Kövér László: A globalisták zsoldosai alkotják a hazaáruló baloldalt

A Fidesz nemzeti politikát vall, a baloldaliak viszont a nemzetek felszámolására irányuló globális politikához szegődtek zsoldba – hangsúlyozta Kövér László a Magyar Hírlap szombati számában megjelent kétoldalas interjúban, amelyben a házelnök nyíltan hazaáruló politizálással vádolta meg a magyar baloldalt.

– mondta Kövér László. Ezt mások mellett azzal indokolta, hogy a baloldal nyíltan bíztatta a felvidéki magyarokat, legyenek büszke szlovákok, az erdélyieket pedig arra hívta fel, hogy szavazzanak román pártra.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Kövér László az ellenzékről azt mondta, belátta, hogy azzal a programmal, amit képvisel, nem lehet nagyon népszerű lenni.

– tette hozzá.

– mondta a házelnök. A magyar gyermekvédelmi törvény brüsszeli kritikája és az EU LMBTQ-nagykövete ügyében feltett kérdésre, miszerint mi kell ahhoz, hogy ez a mesterséges őrület véget érjen, Kövér László úgy válaszolt: az, hogy a folyamat elérjen a falig vagy mélységben a szakadék aljáig, ahonnan már nincsen tovább.

– tette hozzá. Kövér László szerint ezek a cégek kéretlen információkkal bombázzák az embereket, amitől senki nem tud megvédeni bennünket, már jogi eszközeink sincsenek hozzá.

– közölte. A házelnök szerint egyelőre nem világos, hogy hova fut ki mozgatói szándéka szerint az, ami ma Európában, Európával történik.

– jelentette ki. Kövér László ezzel összefüggésben sorsdöntőnek nevezte a 2022-es választást, amit a másik oldal is pontosan tud.

– mondta. Az Amerikai Egyesült Államokra utalva közölte: volt négy évnyi fellélegzésük, amikor Donald Trump volt az elnök.

– mondta. Kövér László bírálta a német koalíciós pártok programját is, amely szerinte túlterjeszkedik Németország határain.

– mondta a házelnök.

– mondta.

– mondta a házelnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."