Pesti Srácok

A háború tűzfészkeiből menekülő ukránok és reményt vesztett magyarok szólalnak meg a Pesti TV kárpátaljai riportjában (videó)

A háború tűzfészkeiből menekülő ukránok és reményt vesztett magyarok szólalnak meg a Pesti TV kárpátaljai riportjában (videó)

Miközben Ukrajnában nem enyhülnek a harcok, az országot elhagyó emberek száma folyamatosan emelkedik. Március 14-ig az ENSZ jelentése szerint már több mint 2,8 millió ember hagyta el Ukrajnát. A Pesti TV stábja Kárpátalján járt a Katolikus Karitásszal, akik élelmiszert és ruházatot szállítanak az ország belső területeiről a nyugati részébe menekülő családok és az egyre nehezebb helyzetben élő, alig ellátott magyarok számára. Az otthonukat elhagyók többsége nő és gyerek, akik közül többen elmondták tragédiájukat a Pesti TV stábjának.

A sorköteles korú férfiak jelentős része már az orosz csapatok ellen harcol, de aki elkerülné a fegyveres konfliktust, azok sem hagyhatják el az országot. Kárpátaljára is tömegével érkeznek a belső menekültek, akik közül a tehetősebbek a fizetős szállásokat vagy házakat foglalták el, a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők pedig a tömegszállókon kapnak helyet. Habár Ukrajna ezen része egyelőre a béke szigetének tekinthető, egyes értesülések szerint az ukrán vezérkar egy része is ott húzta meg magát. Ebből következően pedig, amennyiben ott állítják fel az ideiglenes kormányt, Kárpátalja is műveleti területté válhat. Hallgassa meg a menekültek és kárpátaljai magyarok megrázó beszámolóit a Pesti TV helyszíni riportjában!

A Katolikus Karitasz orvosmissziójának újabb szállítmányait a 1356-os segélyvonal felhívásával, vagy közvetlen utalással, adományok küldésével segítheti! Keresse fel a Karitasz.hu oldalt!

Készítette: Ritó Szabolcs riporter, Antall Szabolcs operatőr és Gacsal Zsolt vágó/Pesti TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."