Pesti Srácok

A hajós borozgatás után feljelentéscunamit indít Magyar Péter (VIDEÓ!)

A hajós borozgatás után feljelentéscunamit indít Magyar Péter (VIDEÓ!)

A nyár végéhez közeledve Magyar Péter is eldobta a borosüveget, mert munkatársai végre találtak érdekes témákat, ami miatt ismeretlen tettesek ellen lehet feljelentéseket tenni. Bár Hadházy Ákostól szokhattuk meg, hogy a miniszterelnök és családja zsebében turkál, ez a tevékenység úgy tűnik megtetszett a Tisza Párt elnökének is, ezért például az irodaépületek vásárlása miatt feljelentést tesz. S mivel mostanában tett egy kört az állami egészségügyben Szabó Tímea után szabadon ezt a témát is felkarolta. A sok koppintás mellett viszont van egy saját ötlete is, ez pedig nem más, mint a Júdásgyóntató, amiről részleteket tudhattunk meg. Továbbá elképzelhető, hogy végre kárpótolja volt feleségét az általa okozott traumák miatt, hiszen lesz egy alap, amiből például a családon belüli erőszak áldozatait kívánják támogatni.

Az a korrupció, amiből az embert kihagyják - szokták mondani a korrupciót kiáltó emberekre és valljuk be, van benne igazság. Amióta Magyar Péter nemkívánatos személy lett a NER-ben, hirtelen az ő orra is érzékeny lett a belső körök közötti üzletelésre. Mivel Mészáros Lőrinc nevére már-már immunissá vált a nép, újra fényesre csiszolja Magyar Péter a már elporosodó Tiborcz István nevét. Most ő lett a bűnbaknak kikiáltva, most az ő pénztárcájára kell féltékenynek lenni az irodaházak vásárlása miatt.

Az a bizonyos örökzöld egészségügy

Évekkel ezelőtt a párbeszédes Szabó Tímea hergelte az embereket az egészségügy helyzetével, amikor fehér köpenyt öltött és wc-t suvickolt a kamerák előtt. Majd a fekete ruhás nővérként ismerté vált Sándor Máriát olyan szinten rángatta bele politikai haszonszerezésébe, hogy az öngyilkosság felé kergette az egészségügyi dolgozót. Tény, hogy mindenkinek van rossz tapasztalata az egészségüggyel, ezért hálás téma ez annak, aki provokálni akar, de ne feledkezzünk meg róla, hogy azért beszélnek megint a kórházak állapotáról, mert az orvosok bérét milliósra emelték és többlépcsős béremelés történt a többi egészségügyi szektorban is.

PestiSracok facebook image

A mostani probléma viszont a klíma, ami miatt el kellett halasztani műtéteket (más országokban is előfordul ez), de Magyartól megtudtuk, hogy a hűtési problémák miatt feljelentést is lehet tenni. Szerinte ugyanis a klímák karbantartása elmaradt. A másik egetverő probléma, hogy vizeletszag volt az egyik kórház mosdójában és kézfertőtlenítő sem volt, mert állítólag azt sokan ellopják. Magyar azzal példázott, hogy bezzeg a benzinkutakon nem lopják el, pedig ott még több típusú ember megfordul. Érdekes hasonlat, de az ex-NER férj már csak tudja, hova milyen emberek járnak, hiszen évekig kerülte ezeket a helyeket.

Végül a Júdásgyóntató oldalról beszélt, ahol bárki tud bejelentést tenni, akinek tudomása van korrupcióról, mindeközben anonim maradhat. Ha pedig a spicli szeretne mégis együttműködni Magyarékkal, akkor kapnak jogi segítséget. Úgy tűnik tehát, hogy a Tisza Pártnak szüksége van besúgókra és még sincsenek atombombák Magyar tarsolyában.

A saját családját is kárpótolhatná Magyar?

Az igazi viccet Magyar a sajtótájékoztató végére hagyta, ugyanis lesz egy Ludas Matyi alapjuk, aminek keretében minden hónapban más-más köröket támogatnak. Ennek fedezete Magyar EP fizetésének fele lesz és párttársai havi 500 ezer forinttal szállnak be havonta ebbe, amit jótékonykodásra fognak költeni. Az egyik ilyen csoport a családon belüli erőszak áldozatai lesznek, de azt sajnos Magyar nem mondta el, hogy például a saját családját is ebből kívánja-e kárpótolni a sok éves szenvedésért, amit okozott nekik.

Forrás, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.