Pesti Srácok

A hatalom a népé – Videón, ahogy a németek melegebb éghajlatra küldik Olaf Scholzot

A német politikai elit az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban emlegeti rettegve az országra váró "népfelkelést", és úgy tűnik, nem alaptalanul. Erről tanúskodik legalábbis, hogy meglehetősen dühösen fogadták Olaf Scholzot Brandenburgban, ahol elméletben beszédet kellett volna tartania, gyakorlatban viszont inkább karmesterként asszisztált egy füttykoncerthez, ahol szinte egyáltalán nem engedték szóhoz jutni.

Az egész Európát sújtó energiaválság a legsúlyosabb hatást talán Németországra gyakorolja, ahol egyre több politikus attól tart, hogy nemes egyszerűséggel népfelkelésbe torkollik a feszültség.

– fogalmazott például Frans Timmermans zöld átmenetért felelős uniós biztos. A félelmek pedig a jelek szerint nem alaptalanok: a napokban például egy spontán füttykoncert és kiabálás közepette alig lehetett érteni a német kancellár brandenburgi beszédét, ahol többek között árulónak, hazugnak nevezték Scholzot, és felszólították, hogy "meneküljön"számolt be róla a Die Welt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Die Welt; Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.