Pesti Srácok

A hatezer forintos lángos után tétet emeltek Gyurcsányék a Balaton-ellenes gyűlöletkampányban

null

Gyurcsány Ferenc jófejkedő kampányában azt igyekszik bizonyítani, hogy ő is csak egy emberközeli figura, aki érti az átlagpolgár problémáit. Ezért időről időre lemászik a Szemlőhegyről, hogy megmutassa, érti az emberek hétköznapi problémáját. Csak azért, hogy aztán olyan, valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésekre jusson, mint legutóbbi videójában, ahol meglepődik rajta, hogy a balatoni éttermek nem ingyen étkeztetik vendégeiket, sőt még a szállásért is pénzt merészelnek kérni. Ezt pedig állítása szerint csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Az pedig, hogy ennek ellenére is gyakorlatilag telt ház van a Balatonon, az csak egy fideszes trükk.

Érdekes önellentmondásokba kergette magát Gyurcsány Ferenc legújabb Balaton ellen hergelő videójából, ahonnan megtudhattuk, hogy szó szerint mindent (is) eladott a kormány, már legalább kétszer. Jegyezzük meg, valóban történt ilyen korábban, csak akkor még Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt, és egy külföldi cégcsoport vásárolhatta fel a fél partot, potom pénzért. Csak azért, hogy aztán éveken keresztül hagyják tovább leromlani az értékes területeket.

A DK elnöke ugyanis azt akarta bebizonyítani, hogy egy 4 személyes családnak legalább félmillió forint egy heti nyaralás, de egyébként az egyes turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokat is csak a tehetősebbek vehetik igénybe– véleménye szerint. Ezek szerint azonban nagy probléma mégsem lehet, hiszen közismert, a Balaton idén is kiugró forgalmat bonyolít, és a legváltozatosabb hátterű családok látogatják meg. Vagyis - Gyurcsány analógiája szerint - mindannyian a tehetősebb kategóriába tartoznak.

Saját országlásának történetét ismerve az sem meglepő, hogy a vendéglátásban elérhető magas fizetéseket is kritizálta Gyurcsány, hiszen egy általa megkérdezett vendéglős elárulta, juttatások nélkül is 600 ezer forintos fizetéssel csábítják a szakácsokat, ami már az ausztriai vendéglátó szektorbeli bérszintet is súrolja. Természetesen Gyurcsány szerint az, hogy a munkavállalók ilyen komoly bérért dolgozhatnak, valójában csak kizsákmányolás, ők pedig egész biztosan jobban csinálnák.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Nagy Lajos

Ajánljuk még