bérek
Nagyot nőttek a reálbérek tavalyhoz képest, közel 15 százalékkal nőtt az átlagkereset
Meghaladta a 650 ezer forintot májusban a bruttó átlagkereset, ami 14,8 százalékos növekedés a január és május közötti időszakhoz képest. A legfrissebb statisztikai eredményeit a júniusi adatokból ma hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal.Szalai Piroska: Álhír, hogy Magyarországon elszegényedtünk és a keresetünk jóval kevesebbet ér, mint korábban
Mindenfelé és folyamatosan azt halljuk, hogy Magyarországon elszegényedtünk, a keresetünk jóval kevesebbet ér, mint korábban, mérhetetlenül megnőtt a nélkülözés. Ez álhír. Attól, hogy sokszor és hangosan mondják, még messze nem lesz igaz, hogy hazánkban rosszabb a helyzet, mint bárhol máshol - olvasható Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő Mandineren megjelent írásában.Nőttek a keresetek a KSH adatai szerint, tavaly nettó átlagosan 400 ezer forint felett kerestünk
2023 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14,0, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Nagy Márton: a bérek növekedése segítheti a gazdasági növekedés helyreállítását
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén - tudatta közleményében a minisztérium.Anyázás, káromkodás az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésén
Anyázásba, öblös káromkodásba torkollt a pattanásig feszült hangulat az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésén. A hajdúsági városban azóta forrnak az indulatok, hogy a település független polgármestere, Hegedüs Péter nem volt hajlandó elutalni az önkormányzati dolgozók havi fizetését. A polgármester tevékenységével egy ideje már több korábbi harcostársa sem elégedett, sőt néhányan szembe is fordultak vele, amit a város vezetője nehezen visel.Kecskés András a PS-nek: Elkerülhetetlenül csökkenni fog a magyarok életszínvonala - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés András közgazdász. Nemcsak a háború okozza ezt, azt is látni kell, hogy az elmúlt évek kimagasló növekedését sem lehetett volna tartani. Már most látszanak azok a jelenségek, amelyek miatt megáll a bérek növekedése Magyarországon - teszi hozzá Kecskés András. Másrészt a bérek nem tudják lekövetni a magas inflációt sem. Az sem használ nekünk jelenleg, hogy túl közel vagyunk a háborús zónához. A béke úgy kellene Magyarországnak, mint egy falat kenyér, ugyanakkor bizonyos problémáinkat ez is csak tompítaná - állítja a gazdasági szakember. Nézzék meg a videót, amelyben tabuk nélkül beszélünk a problémákról!A hatezer forintos lángos után tétet emeltek Gyurcsányék a Balaton-ellenes gyűlöletkampányban
Gyurcsány Ferenc jófejkedő kampányában azt igyekszik bizonyítani, hogy ő is csak egy emberközeli figura, aki érti az átlagpolgár problémáit. Ezért időről időre lemászik a Szemlőhegyről, hogy megmutassa, érti az emberek hétköznapi problémáját. Csak azért, hogy aztán olyan, valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésekre jusson, mint legutóbbi videójában, ahol meglepődik rajta, hogy a balatoni éttermek nem ingyen étkeztetik vendégeiket, sőt még a szállásért is pénzt merészelnek kérni. Ezt pedig állítása szerint csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Az pedig, hogy ennek ellenére is gyakorlatilag telt ház van a Balatonon, az csak egy fideszes trükk.Nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére az első negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t szerdán.375 ezer forint volt a bruttó átlagfizetés tavaly októberben
Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Ajánljuk még