Pesti Srácok

A holland fickó megint belerúgott Magyarországba – ezúttal az új, „LMBT-ellenes” törvény miatt

A holland fickó megint belerúgott Magyarországba – ezúttal az új, „LMBT-ellenes” törvény miatt

Mark Rutte holland miniszterelnök elítélte Magyarország új törvényét, amelynek célja a „homoszexualitás népszerűsítésének betiltása”. A törvény teljesen ellentétes azzal az elképzeléssel, hogy az EU egyúttal egy értékközösség is – mondta Rutte csütörtökön, a holland parlamentben, az EU állapotáról szóló éves vita során, amelyen a nemzeti parlament képviselői mellett a holland EP-képviselők is részt vettek – írta meg a Mandiner.

Rutte elmondta: Sigrid Kaag holland külügyminiszter felszólítja az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy fellépjenek Magyarország ellen. Rutte szerint erőfeszítéseiben francia és dán kollégái is támogatják. A holland parlament tizenegy pártja szintén aláírta a javaslatot. Parlamenti döntést követeltek „a demokratikus alkotmányos állam lebontása és az alapvető emberi jogok megsértése ellen Magyarországon”. A törvényt „Magyarország szexuális és nemi kisebbségei elleni újabb támadásnak” nevezték, amelyet a 2022-es, Orbán Viktor számára kulcsfontosságúnak tartott választások elé időzítettek. Az Eurovízió holland győztese, Duncan Laurence csütörtökön bejelentette, hogy az ország diszkriminatív törvényei miatt nem lép fel Magyarországon.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor a tavaly júliusi a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozón nevezte „holland fickónak” Mark Ruttét. Felidézte: Rutte véleménye szerint Magyarország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, ezért gazdasági büntetést kell alkalmazni.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Orbán.

– jelentette ki a magyar miniszterelnök.

– fogalmazott.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?