Pesti Srácok

Magyar tábornok lesz a KFOR parancsnoka – A honvédség megkezdte a felkészülést a NATO-misszióra

Magyar tábornok lesz a KFOR parancsnoka – A honvédség megkezdte a felkészülést a NATO-misszióra

Első alkalommal tölti majd be magyar katona egy NATO-misszió parancsnoki beosztását: Kajári Ferenc vezérőrnagy ősztől egy éven át vezeti majd a szövetség koszovói békefenntartó erőit, a KFOR-t. A tervezett parancsnok és törzse adminisztratív héttel kezdte meg a misszióra való felkészülését Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, április 6-8. között.

A honvédség emberei részt vettek az úgynevezett békeműveleti bemeneti követelmények felmerésén, békeműveleti lövészeten, személyügyi és logisztikai tájékoztatókon. Mindezek mellett Kajári vezérőrnagy ismertette elvárásait és parancsnoki szándékát a törzs állományával. A kiutazók felkészülése békeműveleti törzstiszti alaptanfolyammal folytatódik majd, amely elengedhetetlen azok számára, akik nem vettek részt eddig külföldi missziókban, vagy korábbi külföldi szolgálatuk óta jelentős idő telt el. Ezt követően egy, külön a KFOR parancsnoki csoportja számára szervezett, misszió-orientált, hadszíntér-specifikus békeműveleti törzstiszti célfelkészítésen bővíthetik ismereteiket – írja a Honvédelem.hu.

Forrás: Hovédelem.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?