Pesti Srácok

A Horthy-szobor leöntése belefér a véleménynyilvánítás szabadságába

A Horthy-szobor leöntése belefér a véleménynyilvánítás szabadságába

A bíróság ítélete szerint belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, hogy a Hazatérés Templomának zárt lépcsőjén felállított Horthy-szobrot vörös festékkel leöntve okoz valaki 80 ezer forintos kért egy egyházközség számára – számol be az infostart.hu.

A vádiratból kiderült: az elkövető 2020. július 3-án jelent meg az V. kerület, Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templománál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített Horthy Miklós-mellszoborhoz és azt vörös színű zománcfestékkel leöntötte. A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban összesen csaknem 80 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyben előkészítő ülést tartott, ahol a nőt felmentette az ellene emelt vád alól. Az első fokú bíróság álláspontja szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba és nem veszélyes a társadalomra a cselekmény, ha egy szobrot festékkel leöntenek. Az ítélet ellen a kerületi ügyészség fellebbezéssel élt a vádlott bűnösségének megállapítása céljából. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit. Az ügyben másodfokon a Fővárosi Törvényszék jár majd el – írja a portál.

Forrás: infostart.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?