szoborrongálás
Keresztényellenes akció Szekszárdon – Meggyalázták II. János Pál pápa szobrát a Tanítanék Mozgalom aktivistái
Megvan az, amikor egy kisgyerek mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet? Amikor túl elfoglaltak vagyunk, ezért négy-ötévesen úgy gondolja, hogy a legjobb módja annak, hogy vele foglalkozzunk az, ha csinál valami rosszat? Mondjuk összetör egy vázát, rajzolni kezd a falra, vagy egyáltalán bármi olyat tesz, amiért tudja, hogy haragudni fogunk rá, amiért büntetést kap, csak azért, hogy végre rá figyeljünk. Nos, a Tanítanék Mozgalom aktivistái nagyjából ezen a szellemi szinten vannak. Amikor az ostobaság szorgalommal párosul: magyarnak nézték, ezért levakolták a feliratot egy kárpátaljai emlékművön
Ha a világé nem is, de Európa közepe Kárpátalján van, egészen pontosan Terebesfejérpatakon, erre pedig lassan százötven éve egy, a településen álló emlékmű hívja fel a figyelmet, rajta az Osztrák–Magyar Monarchia Térképészeti Hivatalát méltató latin nyelvű felirattal. Az emlékművet idén felújították, azonban a restaurációt végző „szakemberek” látva, hogy nem cirill betűkkel néznek szembe, egyből arra asszociáltak, hogy ez megint egy gonosz, szeparatista magyar emlékmű lesz, az ukrán történelem tízmillió éve alatt ugyanis nem találkoztak a latin nyelvvel, el voltak foglalva Kárpátalja és a Krím mamutagyarra rajzolásával. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.