Pesti Srácok

A Huawei is felkerült a Pentagon kínai hadsereggel kapcsolatban álló cégekről készült listájára

A Huawei is felkerült a Pentagon kínai hadsereggel kapcsolatban álló cégekről készült listájára

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) listát hozott nyilvánosságra a kínai hadsereggel kapcsolatban álló és Amerikában is tevékenykedő kínai cégekről – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Pentagonból származó dokumentumokra hivatkozva.

A húsz kínai állami vállalat között olyan ismert cégek vannak, mint a Huawei, a Hikvision, az Aviation Industry Corporation, az Inspur Group, a Panda Electronics, vagy a China Mobile Communication és a China Telecmmunications. E két utóbbi telekom-társaságot jegyzik a New York-i tőzsdén is. Az amerikai védelmi minisztérium vélelmezése szerint a cégek vagy közvetlenül a kínai hadsereg tulajdonában vannak, vagy kapcsolatban állnak a kínai haderővel, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereggel. A Fehér Ház nem kommentálta a nyilvánosságra hozott listát, és az amerikai közszolgálati rádió megkeresésére Kína washingtoni nagykövetsége sem reagált.

Az NPR elemzője emlékeztetett rá, hogy egy 1999-ben elfogadott amerikai szövetségi törvény a Pentagon feladatául szabja az Egyesült Államokban tevékenykedő kínai cégek, köztük a katonai vállalatok időről-időre való felülvizsgálatát és listázását, ami nem von maga után büntető intézkedést, és a szövetségi kongresszusnak sem kell cselekednie. A törvény azonban lehetővé teszi a mindenkori amerikai elnököknek szankciók bevezetését, köztük akár a listán szereplő vállalatok teljes vagyonának zárolását is.

Tavaly, a Kínával folytatott kereskedelmi vita közepette amerikai republikánus és demokrata párti törvényhozók egy csoportja sürgette a Pentagont, hogy állítsa össze, illetve hozza nyilvánosságra a friss listát. A politikusok levelet írtak Mark Esper védelmi miniszternek, és egyes kínai cégek tevékenysége miatti aggodalmaikat hangoztatták. Szerdán Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora és Mike Gallagher wisconsini republikánus képviselő újságíróknak nyilatkozva méltatta a Pentagont, amiért nyilvánosságra hozta a friss listát. Mindketten szorgalmazták, hogy Donald Trump amerikai elnök hozzon gazdasági szankciókat a cégek ellen. Trump május közepén megtiltotta a szövetségi állami nyugdíjalapnak, hogy befektessen Kínában, mert az amerikai kormányzat álláspontja szerint ez komoly nemzetbiztonsági kockázatokat jelentene az Egyesült Államok számára.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: AP Photo/Ng Han Guan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?