Nem válaszol a Jobbik tagjait érintő sorozatos botrányokról, vállalhatatlan fajgyűlölő megnyilvánulásokról a párt dunaújvárosi képviselője, pedig Pintér Tamás szerdán maga hirdetett meg sajtótájékoztatót az Országgyűlésben. A honatyát a PestiSrácok.hu megpróbálta szembesíteni Gyöngyösi Márton sajátos holokausztértelmezése mellett a saját, korábbi hasonló kijelentéseivel, de Pintér inkább otthagyta saját sajtóeseményét.
Elmenekült a Jobbikot érintő valódi kérdések elől szerdai sajtótájékoztatóján Pintér Tamás, aki az ellenzék által rabszolgatörvényként említett, szándékosan félremagyarázott törvénymódosítás vélt csodafegyveréből igyekezett kilőni az utolsó töltényeket, amikor a Hankook béremelési vitájába akarta valahogy belekeverni a kormányt. A Dunaújvárosban tavaly egyéni mandátumot szerzett képviselő emlékeztetett, hogy a gyár dolgozóinak javaslata tizennyolc százalékos emelést tartalmaz, míg a munkáltató csak alig több, mint tizenhármat szeretne, ami sztrájkot eredményezett az üzemben. A Hankook erre válaszul bónuszokkal, prémiumokkal igyekezett motiválni azokat, akik a munkabeszüntetés idején is hajlandók dolgozni, és egy biztonsági cég embereivel igyekszik fenntartani a rendet a gyárban. Pintér Tamás szerint a helyzetet a kormány gazdaságpolitikája idézte elő, és nem értett egyet portálunk tudósítójának felvetésével, amely szerint a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok bérezési gyakorlatába az Orbán-kabinet semmilyen módon nem szól, nem szólhat bele, hanem a megfelelő gazdasági környezet kialakításával gyakorol olyan hatásokat, amelyek révén a cégek emelhetik dolgozóik fizetését.
Azt a Hankookot támadta Pintér, amely bőkezűen támogatja a jobbikos hírportálját
Pintér nem teljesen tiszta okfejtése szerint a kabinet azért is felelős a Hankooknál kialakult helyzetért, mert a dél-koreai cég a kormány stratégiai partnere. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy a képviselő nem tartja-e ellentmondásosnak, hogy azt a Hankookot támadja, amely hirdetések formájában amúgy bőkezűen támogatja az ő jobbikos hírportálját, a Castellum.do-t, Pintér Tamás válasza az volt: a weboldal nem a pártja hírmondója. A portál kizárólag Pintérrel készít interjúkat, és kizárólag a kormányt, illetve a dunaújvárosi fideszes városvezetést gyalázza, így a képviselő magyarázata nem különösebben meggyőző.
Tabutéma a nyilvánosság számára a Jobbik valódi világnézete
A PestiSrácok.hu azt is megkérdezte Pintér Tamástól, hogy mi a véleménye frakcióvezetője, Gyöngyösi Márton antiszemita gondolatairól, amelyekben a Jobbik második embere egy, a napokban nyilvánosságra került felvételen egyebek mellett arról tartott előadást, hogy a holokauszt az egy különleges állatfajta. Portálunk kérdésére Gyöngyösi az Országgyűlés hétfői ülésnapján elhatárolódott önmagától, Pintér azonban még ennyire sem volt hajlandó; érdeklődésünkre csak annyit közölt, hogy ő csak a sajtónak nyilatkozik. Azt, hogy kit tart a sajtó képviselőjének és kit nem, valószínűleg ő dönti el. Pintér Tamás könnyedén megtehette volna, hogy Gyöngyösihez hasonlóan elhatárolódik, mivel a frakcióvezető mondataira tudósítónk fel is hívta a figyelmét, de a dunaújvárosi képviselő valamiért nem használta ki a ziccert. Mivel Pintér Tamás szerdára sajtótájékoztatót hívott össze, immár nem tehette meg, hogy kiszelektálja portálunkat a lehetséges kérdezők közül, a válaszadással azonban fukarkodott, pedig a Jobbik háza tájáról rendszeresen kiszivárgó, vállalhatatlanul kirekesztő megnyilvánulásaikért magyarázattal tartoznak a hazai és a nemzetközi közvélemény számára is. A Jobbik kommunikációja jelenleg addig terjed ezekben az ügyekben, hogy a zsidózásokra, cigányozásokra azt mondják: az már régen volt, ma pedig már nem úgy gondolják, különben is az a fajgyűlölő, aki rákérdez korábbi kijelentéseikre. Szívesen meghallgattuk volna Pintér Tamástól azt is, hogy Gyöngyösi Márton gondolatai mellett miképp kommentálná a saját korábbi, antiszemita kijelentéseit, esetleg ő is elhatárolódik-e önmagától, de a képviselő berekesztette a sajtótájékoztatóját és faképnél hagyta a sajtó képviselőit.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS