Visszakaphattuk volna Kárpátalját a rendszerváltás után? Valóban tartottak népszavazást a terület önállósodásáról? A ruszinok ukránnak tartják magukat? A kilencvenes évek politikai zűrzavara évtizedek óta rányomja árnyékát kárpátaljai testvéreink sorsára és számtalan vitát generál a hazai közéletben is. Ezt a baloldal lassan harminc éve használja fel az anyaországi és külhoni magyarok közötti feszültségkeltésre. Próbáljuk meg tisztázni, mi is történt 1991-ben!
1991. december elsején Ukrajna mind a huszonhét közigazgatási egységében népszavazást tartottak a Szovjetuniótól való elszakadásról. A voksoláskor a legtöbb területen két eldöntendő kérdés szerepelt az íveken: támogatja-e Ukrajna függetlenségi nyilatkozatát, és támogatja-e Leonyid Kravcsukot, mint a független Ukrajna első elnökét. Kárpátalján ugyanakkor még egy témában dönthettek a szavazásra jogosultak, mégpedig a terület Ukrajnán belüli autonómiájának megadásáról. A magyar – és gyakran a kárpátaljai – sajtóban az utóbbi évtizedek tükrében elég sok tévedés van köztudatban a referendum kapcsán. Elsősorban le kell szögeznünk, hogy nem a terület teljes elszakadásáról szólt a szavazás, mindössze az országon belüli önrendelkezésről, nagyjából abban a státuszban, amelyet a Krími Autonóm Köztársaság is gyakorolt egészen 2014-es elszakadásáig. Ez lehetőséget adott volna a Kijevtől független törvénykezésre, a saját belügyi és szociális háló kiépítésére, a megye oktatásának önálló intézésére. A szavazáson az arra jogosult kárpátaljai lakosság több mint kilencvenkét százaléka, vagyis 700 555 polgár vett részt, és döntő többségük az autonómia kikiáltása mellett voksolt.
Kárpátalja közigazgatási térképe Forrás: ÚjNautilus.info
Kijev azonban nem vette figyelembe a szavazás eredményét, méghozzá indokként egy elképesztően kétszínű magyarázatot hozott fel az ukrán parlament.
A hivatalos érvelés szerint ugyanis mivel a szavazócédulán Ukrán Népköztársaság szerepelt, nem pedig Ukrajna, így a döntés a szovjet tagköztársaságon és nem az Ukrajnán belüli autonómiára vonatkozott, így Kijevnek nem kell tiszteletben tartania azt.
Ez az indoklás jogi szempontból már csak azért is elfogadhatatlan álláspont, mert Kravcsuk megválasztása szintén ebben a megfogalmazásban szerepelt, azzal szemben azonban nem hoztak fel kifogásokat.
Nem az ukránok az elsők, akik elcsalták az autonómiát
Az első világháború után Csehszlovákia kapta meg Kárpátalját. Az újonnan létrehozott ország felé az volt a nemzetközi követelés, hogy az államszövetség egyenrangú tagja lehessen a terület Ruszinszkó néven. Ahogyan később Kijev, úgy korábban Prága is elmulasztott erre lehetőséget nyújtani. A nemzetiségi jogok kapcsán egyébként nem mehetünk el amellett, hogy a monarchia idején a terület lakosságának nagy részét képező ruszinok külön jogokkal rendelkeztek; Huszton, saját központi városukban ruszin nyelvű főiskola is üzemelt és a nemzet nyelvén a közoktatás is működött. Ezt Kárpátalja későbbi urai felszámolták, sőt, jelenleg Ukrajnában a ruszint, mint nemzetiséget hivatalosan nem is ismerik el. Erre vezethető vissza az is, hogy a Trianon utáni időkben a ruszin népesség sokkal inkább magyarbarát volt, annak ellenére, hogy a megszálló hatalmak többször is megpróbáltak a szláv testvériesség elvére alapozni politikájukban.
„A ruszinok pedig nem léteznek”
A kommunizmus idején elismerték ugyan a ruszinokat külön nemzetként, azonban nemzetiségi iskoláik nem voltak. Akkoriban indult meg a nép eloroszosítása, aminek egyik legfőbb jellemzője a pravoszláv, vagy ortodox vallás terjedése volt az addig főként görögkatolikus vallású lakosság körében. Mivel a nemzeti mozgalmak tilalom alatt álltak, így a helyi ruszinok elkezdtek eloroszosodni, azonban ez nem jelentett a Szovjetunió többségét alkotó népcsoportba való teljes beolvadást, inkább az önazonosság megszűnését. Ennek volt köszönhető, hogy később az ukránok szintén ki tudták használni ezt a folyamatot, majd a ruszin nyelvet egyszerű dialektusként kezelve a nép nagy részét meg tudták fogni az összukrán nacionalista direktívák.
Dmitro Szidor, a ruszinok legprominensebb vezetője Forrás: Risu.ua
A kárpátaljai autonóm törekvéseknek ennek ellenére szószólói voltak az identitásukat megtartó ruszinok. Köztük is kiemelkedő alakként Dmitro Dmitrovics Szidor ortodox lelkész, a Kárpátaljai Ruszin Szojm elnöke. Szidor atya már a Szovjetunió alatt is prominens képviselője volt népe nemzetiségi ügyeinek. Többször összetűzésbe került a hatóságokkal: a szovjetek nacionalistának tartották, most pedig az ukránok nevezik orosz ügynöknek. A lelkész pályafutásának kezdetétől fogva a magyar-ruszin kapcsolatok kiépítésén dolgozott, saját bevallása szerint fő célja egy független, önálló állam kikiáltása Kárpátalján. Ő is egyike volt annak a bizottságnak, amely a ’91-es népszavazás előtt kidolgozta a kárpátaljai autonómia alkotmányát és meghatározta annak Ukrajnához való viszonyát.
Mit tehettünk volna ’91-ben?
Antall József lemondott Kárpátaljáról – ez a mondat máig kísérti a kárpátaljai magyarokat. Közös tudatunkban valahogy úgy rögzült, mint később a szégyenteljes 2004-es népszavazás. A mondat célja pedig nagyjából ugyanaz, mint az MSZP akkori kampányának: elidegeníteni egymástól a határok két oldalára szakadt magyarságot. Magyarország külpolitikája minden bizonnyal ejtett hibákat – nem tisztem azt most megítélni, hogyan lehetett volna, és mit kellett volna tennie az MDF-kormánynak –, azonban mindenkit óva intenék attól, hogy pálcát törjön az Antall-kormány felett anélkül, hogy jobban ismerné a tényeket.
Sokan még manapság is azzal vádolják Antall Józsefet, hogy lemondott Kárpátaljáról, holott a szerződés több tucat átirata számos ponton önellentmondásba ütközött. Fotó: MTI
Mi is történt a magyar-ukrán alapszerződés megkötése előtt? Az alapszerződés előkészítése még 1991 tavaszán elkezdődött. Már az első piszkozatba is bekerült a nevezetes 1. cikkely, amely szerint a két országnak nincs területi követelése egymással szemben. Ez az a kitétel, amely miatt a Kárpátaljáról való lemondás visszatérő vád. Azonban a szerződést ezután többször átírták, hogy pontosan hányszor, arról eltérő információk keringenek. Az egyik utolsó verzió, amelyik nyilvánosságra került, a kérdéses cikkelyt ezzel a kitétellel látta el:
A felek úgy vélik, hogy határaik a nemzetközi joggal összhangban, békés eszközökkel és megegyezéssel megváltoztathatók.
Jól látható a fogalmazásban lévő különbség, amely teljesen más értelmet ad a szerződésnek. Azonban ez még mindig nem a végleges verziója volt az okmánynak. Még áprilisban, az első verziók elkészítését követően is felvetődött, hogy az alapszerződés elkészítése azért csúszik, mert ahogyan a Magyar Út Körök akkori közleményében megfogalmazta:
A szerződés 2. cikkelyébe azonban sajnálatos hiba csúszott, amelyet a magyar fél későn vett észre. Ez a cikkely olyan lemondást tartalmaz, amelynek nincs értelme. (…) A békés rendezés gondolatáról és lehetőségéről való lemondás – meglehet irracionális – reménykedés kioltását jelenti sok millió rendkívül nehéz helyzetű magyar testvérünk számára.
A szerződés újabb és újabb módosításokon esett át; olyanok, akik részt vettek annak elkészítésében, sem látták át, hogy éppen melyik verzió a legfrissebb, melyikhez kellene tartania magát az aláíróknak. A helyzetet tovább nehezítette, hogy Ukrajna még nem nyerte el teljesen a függetlenségét, a kormány nem volt legitim, a magyar fél egyszerűen nem tudta, hogy kivel tárgyalhat a kérdésben. Ukrajna tulajdonképpen ugyanabban az állapotban volt, mint most, csak részlegesen mutatta egy működőképes állam jegyeit. A végleges alapszerződés aláírására 1991. december 5-én került sor. Alig négy nappal a kárpátaljai népszavazást követően. A magyar kormánynak minden oka megvolt tehát azt feltételezni, hogy a terület megkaphatja az ígért autonómiát, azonban keleti szomszédunk akkor először, de nem utoljára cserbenhagyott minket. A magyar és ruszin autonómia-törekvéseket azóta rendre szeparatizmus vádjával illetik, képviselőit, mint Szidort is vegzálják és ellehetetlenítik. Ukrajna lemondott a nemzetiségeivel szembeni korrekt eljárásról.
Forrás: Novyny Zakarpattya, Enciklopegyija Podkarpatszkoj Ruszi/ real.mtak.hu/ Magyar Út Körök; Vezető kép: MTI/Varga Béla
Facebook
Twitter
YouTube
RSS