Pesti Srácok

A kerület balliberális polgármestere leszámolt két világhírű cukrászdával

A kerület balliberális polgármestere leszámolt két világhírű cukrászdával

Maffiamódszerekkel számolt le két világhírű cukrászdával a Budai Várban V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere. Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást: „ha kell, erőszakkal ellenállunk”.

Mint ismert, még tavaly októberben az első kerület párbeszédes polgármesterét feljelentette a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós a rendőrségen, mert állítása szerint a polgármester védelmi pénzt kért tőle, emiatt pedig már a rendőrség is nyomoz. V. Naszályi Márta szerint ez nem igaz, ezért ő is beperli a cukrászda tulajdonosát rágalmazásért és már azt is tudja, hogy mire költi a pénzt, ha megnyeri a pert.

Az ügyben vizsgálóbizottság is alakult, a Ruszwurm cukrászdával kapcsolatos ügyet ismertetve Gulyás Gergely Kristóf úgy fogalmazott: 2023 októberében robbant ki a korrupciós botrány a I. kerületben. Ekkor a Ruszwurm Kft. tulajdonosa azzal vádolta meg V. Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) kerületi polgármestert, hogy kampányfinanszírozásért cserébe azt a javaslatot tette: megválasztása esetén “kisimítja” az önkormányzat és a kft. közötti peres ügyet. A politikus felidézte: 2015-ben az akkori kerületi vezetés a kft.-vel fennálló bérleti szerződést felmondta. Ennek következtében 2016-tól kezdődően a társaság bérleti és használati díj megfizetése nélkül használja az önkormányzat helyiségeit. Ez ügyben peres eljárások indultak.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Gulyás Gergely Kristóf. Emlékeztetett: a vizsgálóbizottságot a képviselő-testület 2023 novemberében állította fel azzal a céllal, hogy kiderüljön, a polgármester és a Ruszwurm Kft. közötti cselekmények okoztak-e közérdeksérelmet a kerületben. Gulyás Gergely Kristóf szólt arról is, a képviselő-testület baloldali képviselői “megpróbálták megakadályozni” a bizottság működését.

Csomagolniuk kell a cukrászdáknak

V. Naszályi Márta 2019. október 13-án megnyerte a választást, ezt követően Szamos Miklóst fél évvel később behívatta az irodájába: „Azt kérte, egyezzünk meg. Erre azt mondtam, ha visszavonják a feljelentést, háromszoros bérleti díjat is hajlandó vagyok fizetni. Megállapodtunk, és az ügyet kiadtuk az ügyvédeknek, végül olyan módosítást akartak velem aláíratni, hogy bármikor ki tudjanak rúgni” – ismertette korábban Szamos Miklós. A jelenlegi ítélet szerint a Koronát és a Ruszwurmot teljesen ki kell üríteni.

Azonban a tulajdonos szerint az államilag védett és műemlékvédelemmel ellátott cukrászda nem az önkormányzat tulajdona.

– összegezte korábban az Indexnek Szamos Miklós.

–mondta Szamos.

Forrás: Index/Magyar Nemzet, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.