Pesti Srácok

A kesztyűket is felhúzzák a mai Küzdőtér szereplői, de nem azért, hogy hógolyózzanak - (Videó)

A kesztyűket is felhúzzák a mai Küzdőtér szereplői, de nem azért, hogy hógolyózzanak - (Videó)

A Küzdőtér magazin második adásában a hazai K-1 élvonal egyik nagy alakja lesz a vendég. Bereczki Dominik, aki ökölvívással kezdte sportkarrierjét október 16-án egy nagyszabású küzdősport gálán fog a ringbe lépni, így a mai adásból azt is megtudhatjuk, hogy milyen lelki állapotban van egy harcos, egy héttel a mérkőzése előtt. Az adás végén pedig Peru és Dominik bokszkesztyűt is húznak, persze nem hógolyózás céljából.

A múlt héten indult el a Küzdőtér című új műsor a Pesti TV-n, amiben elsőként Juhász Péter Strongmant látta vendégül Perutek János szerkesztő-műsorvezető. Az adások nem titkolt célja, hogy bemutassa a küzdeni akarást és motivációt nyújtson azoknak, akiknek erre éppen szüksége van, hiszen küzdeni az élet bármely területén lehet és sokszor szükséges is. A ma este fél tízkor látható Küzdőtérben Bereczki Dominikot faggatja Peru, akiről megnézhetünk egy-két komoly felvételt, valamint arról is szó esik, hogy miként lehet feldolgozni egy brutális KO-győzelmet, merthogy interjúalanyunknak ilyen is van a tarsolyában.

Az adás záróakkordjában a tadzsik harcos Nuridinov stílusát elemzik ki a műsor szereplői és felkerülnek majd a bokszkesztyűk is. Bereczki Dominik ugyanis Perun mutatja meg mivel készül kihívója ellen és azt is szemléltetni fogja a magyar harcos, hogy milyen a jól elhelyezett combrúgás.

Ramazon Nuridinovnak nagyon erős jobbegyenesei vannak, a mai adásból az is kiderül, milyen meglepetésekkel készül Dominik a rutinos harcos ellen Fotó: PrémiumZRT
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.