Pesti Srácok

A Klubrádiótól igazolt vezetőt a kerületi DK-s média élére László Imre

A Klubrádiótól igazolt vezetőt a kerületi DK-s média élére László Imre

Dési János, a Klubrádió munkatársa lett az új újbudai médiacég szakmai igazgatója – derül ki az önkormányzat oldalán közzétett adatokból. Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza a kerületi média irányításáért. Czeglédy Csabáék után újabb megbízható káder kapott megbízást a DK-s László Imre vezette Újbudán – írja az Origo.

A lap emlékeztet: az ügy előzménye, hogy a DK-s László Imre vitatható módon éppen a veszélyhelyzet ideje alatt alapított médiacéget. Akkoriban a polgármestereknek jogi értelemben lehetőségük volt erre, hiszen a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli jogrend ezt lehetővé tette. A Gyurcsány-párti polgármester által alapított cég a Média 11 Kft. elnevezést kapta, a cégadatbázis információi szerint annak ügyvezetője az erősen baloldali kötődésű Molnár Krisztina lett. A DK-s polgármester komolyan gondolta, hogy saját képére formálja a kerületi sajtót: immáron a Média 11-nél összpontosul a komplett helyi média, így az Újbuda újság, az Újbuda TV, az ujbuda.hu, a PONT Magazin. Mivel önkormányzati cégről van szó, így a kerületi honlapra feltöltötték a cég vezetőinek nevét. Talán a legérdekesebb mind közül, hogy Dési János, a Klubrádió munkatársa lett a Média 11 szakmai igazgatója, nagy befolyást szerezve ezzel az újbudai média irányításában.

Helyi sajtóértesülések szerint Désinek megéri a XI. kerületben dolgozni. A Tiszta Újbuda nevű blog szerint havi 740 ezer forintot kap, amiért a Média 11 szakmai igazgatójaként irányítgatja a kerületi sajtót.

– kommentálta az Origo.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?