Pesti Srácok

xi. kerület

Legkevesebb 20 milliót zsebel be Czeglédyék ügyvédi irodája a DK-s vezetésű újbudai önkormányzattól, és 1 év alatt további 37 millió közpénzt nyel el

Magyar ugar 2020 április 15.
A birtokunkba került iratok szerint tavaly októbertől 2021. január végéig legkevesebb 20 millió forintot fizet ki az új DK-s vezetésű újbudai önkormányzat a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba nevével fémjelzett ügyvédi irodának. Elsőként írtuk meg, hogy az önkormányzati választás után egyes gyurcsányista polgármesterek első dolga volt, hogy megbízásokkal lássák el pártelnökük hű ügyvéd barátját. Épp a minap derült ki, hogy a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat még a veszélyhelyzet kihirdetése után is adott újabb megbízást Czeglédynek – innen csaknem 30 millió forint üti a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda markát. A László Imre vezette újbudai önkormányzat is leszerződött Czeglédy irodájával: amikor ez több ellenzéki pártnál is kiverte a biztosítékot, azzal védekezett, hogy mindössze három hónapos megbízásról van szó, összesen két, egymillió forint értékű szerződést hozott nyilvánosságra, majd Niedermüllerhez hasonlóan 10 évre titkosította a szóban ügyvédi megbízási szerződések alapján végzett teljesítésekről szóló adatokat, hogy senki se firtassa azokat. A PestiSrácok megtudta, hogy nem kettő, hanem három szerződés él a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda és a XI. kerületi önkormányzat között: ezek közül csak az egyik szólt 2 hónapra, a másik 12, illetve 14 hónapra. Csak idén március 20-ig több, mint 4,5 millió forintot fizettek ki a szerződések alapján közpénzből, jövő év végéig pedig alsó hangon négyszer ennyit fognak. És ez még nem minden. A nálunk lévő iratok alapján a Czeglédy-féle ügyvédi iroda csak egy azok közül, amelyekkel körbebástyázta magát a DK-s kerületi polgármester. Olyan feladatokért, amit a legtöbb hivatalnál a jogi osztály végez köztisztviselő dolgozókkal, minimum évi 50 milliót fizethetnek ki.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.