Pesti Srácok

László Imre ahhoz is pancser, hogy Karácsonytól kérjen pénzt, ezért inkább a kormányt szidja, az egyszerűbb

László Imre ahhoz is pancser, hogy Karácsonytól kérjen pénzt, ezért inkább a kormányt szidja, az egyszerűbb

László Imre a hétfőn megjelenő, Újbuda nevű önkormányzati lapban készül arra, hogy megmagyarázza saját szerencsétlenkedését. A XI. kerület polgármestere arra készül, hogy a jó DK-s módszerek alapján bármiféle tények nélkül szidja a kormányt, holott most éppenséggel Karácsony Gergelyéket kéne kritizálnia. A kerület vezetésének újabb összeget kellene most megpályáznia ahhoz, hogy folytatni tudjon egy beruházást, a kormány az erre szánt összeget továbbította is már a fővárosnak, azonban Karácsonyék azt másra költenék. László szerint pedig ezért a kormány a hibás. Logikus.

A XI. kerületben szerkezetkészen áll az Allee bevásárlóközpont mögött a Gyermek-egészségügyi Központ és Egynapos Sebészet, amelyet egy korábbi szakközépiskolából alakítottak át. A beruházás még akkor indult, amikor a fideszes Hoffmann Tamás vezette a városrészt. A volt polgármester portálunknak elmondta, hogy a beruházás még kormányzati támogatással indult az Egészséges Budapest program keretében. Az építkezés három ütemből áll; a projekt az első ütem végénél jár, most kellene az önkormányzatnak kötni a következő szerződést a folytatáshoz. Az önkormányzatot tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy az Egészséges Budapest projekt keretén belül a főváros kapott 50 milliárd forintot öt évre elosztva, és közölték László Imrével, hogy akkor tessék a fővárosnál kopogtatni a továbbépítés ügyében. Hoffmann Tamás elmondta továbbá azt is, hogy a fővárosban történt már fejlesztésre fordítható összegelosztás, azonban abból a körből a XI. kerület kimaradt, a DK-s politikus nem tudta kiharcolni a kerületnek is szánt összeget.

A polgármester, mentve magát, az Újbuda lapban hétfőn megjelentet egy cikket Hoffmann szerint, amiben egyrészt a kormányt, másrészt az előző kerületvezetést hibáztatják, hogy miért nem kap pénzt a továbbiakban az önkormányzat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott portálunknak a kerület előző polgármestere, aki szerint ha megnézzük, hogy öt évre kapott a főváros 50 milliárd forintot, abból nem egy olyan nagy szelet ez a mostani 1,2 milliárd, de a baloldalon belüli konkurenciaharcban azt valakinek másnak szánják a fővárosban, így nem tudta kiharcolni az összeget a gyurcsányista kerületvezető.

Két évvel ezelőtt jelentette be még az akkori vezetése a városrésznek, hogy összesen 1,9 milliárd forintból épül meg a Gyermek-egészségügyi Központ és Egynapos Sebészet Újbudán. Úgy számoltak, hogy összesen tizenhét szakterületen közel százezer beteget látnak majd el évente az új gyermek-egészségügyi központban.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/Pestisracok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.