Pesti Srácok

Védekezésre sajnálja a pénzt, de a haverokat százmilliókkal stafírozta ki Újbuda DK-s polgármestere

null

Nyolcvannyolcmillió forintot követel a kormánytól László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, aki szerint a kerületnek ekkora többletkiadást jelentett a koronavírus-járvány elleni védekezés. Gyurcsány embere ugyanakkor nem fukarkodott ennyire a garasokkal, amikor márciusban, a veszélyhelyzetben, hatályos különleges jogkörével élve személyesen, a közgyűlés megkérdezése nélkül nevezte ki Lindmayer Bencét, akinek a kerület parkolási ügyeit kell felügyelnie, a másik kedvezményezett pedig Molnár Krisztina, akinek a média területe jutott. A cimborák bruttó járandósága havonta fejenként hétszázötvenezer forint, ennek ötödét havonta költségként számolhatják el, ezen kívül évi bérük nyolcvan százalékára jogosultak prémiumként. Mindketten öt évre szóló megbízást kaptak, így annak végére csaknem száznyolcvanmillió forintról szól majd a számla. Kell még valamit mondanunk, Ildikó?

Csaknem nyolcvannyolcmillió forintot követel a kormányon Újbuda DK-s polgármestere: László Imre szerint ekkora összeget költött a kerület vezetése a járványügyi védekezésre, amit szerinte nem az önkormányzatnak, hanem a kabinetnek kellene állnia. Kijelentette azt is: a koronavírus-járvány elleni védekezés sikere nem az Orbán-kormánynak, hanem a kerület vezetésének köszönhető, mondván, a kormány amúgy is képtelen a veszélyhelyzet adta feladatai ellátására. László Imre szerint összesen Újbuda eddig több, mint százmillió forintot költött ezekre a kiadásokra és a rászorulók szociális támogatására, amelyben a kerületi vállalatok, magánszemélyek és főváros is kivette a részét, emellett a saját tartalékaikból finanszírozták a maszkok, védőkesztyűk, fertőtlenítő eszközök és a tesztek vásárlását. A PestiSrácok.hu információi szerint László Imre sziszifuszi munkát végzett, mivel az említett, csaknem nyolcvannyolcmillió forintos követelés nagy része néhány ezer forintos tételekből állt össze. A polgármester a cimborákkal ugyanakkor nem fukarkodott ennyire, és márciusban, a veszélyhelyzetben hatályos különleges jogkörével élve személyesen, a közgyűlés megkérdezése nélkül nevezte ki Lindmayer Bencét, akinek a kerület parkolási ügyeit kell felügyelnie, a másik kedvezményezett pedig Molnár Krisztina, akinek a média területe jutott. A járandóságuk havi bruttó hétszázötvenezer forint fejenként, de nem kell ilyen csekély összegből nyomorogniuk, mert a megbízás értelmében az évi bérük nyolcvan százalékát prémiumként vehetik fel, miközben a havi juttatásuk húsz százalékát számolhatják el költségtérítésként. Ez tizennyolc, de mivel ketten vannak, harminchatmillió forintos terhet jelent évente Újbuda büdzséjének. Mivel mind Lindmayer Bence, mind Molnár Krisztina megbízatása öt évre szól, az összeg csaknem száznyolcvanmillió forintra rúg, és csak azért nem éri el azt, mert az idén csak márciustól érvényes a szerződésük. László Imre tehát úgy sopánkodik a gumikesztyűk és a maszkok okozta többletkiadásokon, hogy a két káderének több, mint kétszer annyit juttat a ciklusuk végéig. Csak reménykedhetünk, hogy a haverok zsíros állásainak költségeit nem a kormányon akarja behajtani.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.