Pesti Srácok

haveri osztogatás

A kommunizmus óta nem látott jogkört szavazott meg magának Siófok "független" polgármestere

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2020 július 1.
Miközben az ellenzék a veszélyhelyzet miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt rendszeresen még a nemzetközi médiában is szörnyű diktatúráról sivalkodott – bár a parlament továbbra is ülésezett –, arról valamiért elfelejtettek szólni, hogy éppen az ő frontembereik voltak azok, akik az általuk vezetett településeken te(l)jhatalommal rendelkeztek. Érdekes módon az ellenzéki polgármesterek voltak azok, akik a közgyűlés jóváhagyása, véleményezése nélkül hoztak meg egyszemélyben fontos döntéseket, rendeleteket, miközben az általuk diktátorként aposztrofált Orbán Viktor és a kormánytagok az állítólagosan bedeszkázott parlamentben az ellenzéki képviselőkkel voltak kénytelenek vitázni. Budapest főpolgármestere vagy éppen a DK-s László Imre mellett más baloldali városvezetők is igyekeztek minél jobban kihasználni a különleges jogrendből adódó lehetőségeiket, így a magát függetlennek nevező, valójában Jakab Péterrel parolázó siófoki polgármester, Lengyel Róbert is. A "független" városvezetőnek a rendkívüli felhatalmazás utolsó napján sikerült meghoznia még egy olyan döntést is, amivel gyakorlatilag bebiztosította magát arról, hogy ő maga egyszemélyben dönthessen a különböző beszerzésekről a járványhelyzet után is. Persze felmerülhet kérdésként: vajon milyen összefüggés lehet a védekezés és a beszerzések szabályozása között a veszélyhelyzet után? A válasz viszonylag egyszerű: valószínűleg semmi.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.