Pesti Srácok

Háború van! – DK-s propagandakampány indul, hogy a felelőtlen haveri pénzszórást a kormányra kenjék

Ez volt most az a vasárnap, amikor a saját fizetésüket szemérmetlenül megemelő, maguknak milliós jutalmakat megszavazó, haveroknak tízmilliós szerződéseket elintéző DK-s polgámesterek kálltak a szavazóik elé, és belemondták az arcukba, hogy a kormány gyűlöli őket. Hogy háború folyik, de nem a vírusjárvány, hanem minden budapesti polgár ellen. Azt is bejelentették, hogy kampányt fognak indítani – óriásplakátokon, szórólapokon, megállók transzparensein, nyilván nem olcsón –, hogy bemutassák, mennyit vesz el a fővárosiaktól a kormány. Sebtiben összegyűjtöttük, mi kellene, hogy kerüljön azokra a plakátokra, és kik is valójában a főrávosi adófizetők pénzének legnagyobb apasztói...

Szomorú, kenetteljes vasárnap délelőtt köszöntött a Demokratikus Koalícióra. A DK-s fővárosi polgármesterek akárha egy templomban járultak volna a szószék elé, hogy elkeseregjék: a kormány gyűlöli a fővárosi embereket, és ellenük, nem pedig a járvány ellen harcol. A többször is bérmálkozó pártpápa kispapjai remegő hangon ismételgették:

Vitán felül áll, hogy Krekó Péter, a Political Capital vezetője jó tippet dobott be a hatalomért mindenre is képes ellenzéknek azzal, hogy megsúgta: ami rossz az országnak, az jó az ellenzéknek. A Krekó-tervet aprópénzre váltó Demokratikus Koalíció pedig azon igyekszik, hogy a vírusjárvány elleni védekezés közepedte újabb lökést adjon jól kondícionált hívei üldözési mániájának azzal, hogy megpróbálja elmélyíteni a város-vidék ellentétet, amelyet a baloldal talált fel, és használ is rendszeresen. Ebben az antivilágban a kormány minden budapesti polgárt ellenségnek tekint. Ezt a saját szájával formálta meg az a Gy. Németh Erzsébet, akinek közvetlen munkatársát, Keszthelyi Dorottyát a csóróságban tengődő Karácsony Gergely épp most tömte ki egymillió fölötti ünnepi juttatással – amúgy laza 30 millió adófizetői forintot szórt ki a haveroknak. Gy. Németh persze megnyugtatott mindenkit, hogy a DK vigyáz Budapestre (csak remélni tudjuk, hogy a szemünk épségére is), de azt is kijelentette:

PestiSracok facebook image

Ennyi fizuemelést Hitler is megirigyelt volna

Hát így. Aztán jöttek is sorban a DK-s kerületek bánatos arcú vezetői, köztük is elsőként László Imre, aki nem spórolt a számokkal, amikor belemondta a kamerába, hogy 10 milliárd forintot vesz el a kormány Újbudától,

A PestiSrácok.hu olvasói persze tudják, hogy László Imre éppen nem spórolt a balliberális haverok kárára, mint tavaly tavasszal megírtuk, Czeglédy Csaba DK-s ügyvéd legkevesebb 20 milliót zsebelt be a DK-s vezetésű újbudai önkormányzattól, és egy év alatt további 37 millió közpénzt nyelt el. László Imre nem mellesleg a korábbi kettő helyett négy alpolgármesterrel támogatta meg saját munkásságát, és első beadványában rögtön duplaannyi fizetést is javasolt számukra a spórolás bajnoka. De jutott havi 400 ezer + áfa az úgynevezett átláthatósági biztosnak is, miközben hatszorosára emelte a parkolási díjat László Imre, akiről időközben az is kiderült: komálja Adolf Hitler egyes intézkedéseit, és még Mandelát is keveri Mengelével.

Két hónap az kétmillió

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerületi DK-s elöljáró azt ígérte: plakátokon, szórólapokon fogják terjeszteni, hogy a lakosokra tekint ellenségként a kormány, nem a vírusra vagy a válságra.

– hangsúlyozta Cserdiné. Kár, hogy a polgármester eleddig nemigen számolt a következményekkel, például akkor, amikor laza kétmilliós jutalmat szavazott meg magának kéthónapos tevékenysége után. Az ágrólszakadt, elnyomott polgármester, akinek a kormány kivérezteti a kerületét, hogy ne tudjon magára eleget költeni. A spórolásban élen járó polgármester és baloldali képviselőtestület különben már az indulásnál 50 százalékos alapilletmény-emelést szavazott meg magának, később az önkormányzat akkori jegyzője, Gyurcsány volt minisztere, Lamperth Mónika is kapott "csekély" 8 milliós jutalmat mások adójából, egy olyan időszakban, amikor a kerületnek még költségvetése sem volt. De hogy a kiscsalád se haljon éhen az elnyomó kormány miatt, ezért Németh Angéla fia, Mihály Gergő is pozíciót kapott, mégpedig a Népjóléti Bizottságban, valamint a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumban is. A kerületi szeméthelyzet rendezésére talán már ezért nem találtak forrást, pláne most, amikor a kormány miatt nem lesz pénz lóvéra.

Az ellenzék "Orbán miatt vagyok pocsék kerületi polgármester!" című kampányának plakátja.

Pedig bányát is nyitottak Erzsébetvárosban

Niedermüller Péter sem fogta magát vissza a sajtótájékoztatón, amikor arról beszélt, hogy a kormány ostoba és értelmetlen intézkedései Erzsébetvárosban is több milliárdos kárt okoznak.

– hangoztatta, hozzátéve, hogy a kormány tehet arról, ha nem lesz pénz a szociálisan rászoruló emberek támogatására, a bölcsödék és óvodák felújítására, vagy a közbiztonság növelésére. Az erzsébetvárosi állapotokról persze hosszan lehetne írni, kezdve onnan, hogy a polgármesteri székfoglalóján a megalakuló MSZMP-frakciót is köszöntötte, azonnal kettőről négyre emelte a polgármester-helyettesek számát, amely a teljes ciklus alatt közel 234 millió forintba fáj a kerületnek. Niedermüller a vészhelyzetet kihasználva kötött Gyurcsány ügyvédjével, Czeglédyvel egy 29 millió forintos megbízási szerződést, miközben az átláthatóság bajnoka a Klubrádióban azon siránkozott, hogy nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy a számára kedves cégeket kiálthassa ki nyertesnek a közbeszerzési eljárásokon. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy önkormányzati hálózaton még kriptovaluta-bánya is működött a VII. kerületi önkormányzatban. Ennyi alpolgármester és haver mellett honnan lenne itt pénz a szociálisan rászorulók segítésére.

Amit Karácsony tesz, azért is a kormány a hibás

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a sajtótájékoztatón elcsukló hangon ecsetelte, hogy december 31-én arra lehettek figyelmesek, hogy a kormány egy egyedi döntéssel szétverte a szakrendelő-felújításukat, és Békásmegyernek innentől kezdve egy jóváhagyott programban nem jut kormányzati támogatás.

– hangsúlyozta. Óbudán és Békásmegyeren a nagy választási igéretek ellenére nem történt semmi jelentős, illetve egy kiemelkedő esemény azért mégiscsak, mégpedig, hogy Kiss László átült a DK-ba. Új emberként, DK-s ként azonban azt már megtanulta, hogyan állítson a kormányról valótlanságokat. A szakrendelő-felújítás szétveréséért ugyanis a Karácsony Gergely vezette főváros a felelős...

Aki lehajol a rászortultakért

Végül, de természetesen nem utolsó sorban Szaniszló Sándor, a XVIII. kerületi DK-s helytartó is szót kapott, hogy elmondhassa: az emberek tudják, hogy ő tett a rászorultakért, nem pedig a kormány, amely háborút visel a budapestiek ellen.

– fogalmazott. Valószínű erről meg kell kérdezni a Pestszentlőrincen és Pestszentimrén élőket is, hogy tényleg tudják-e. Vagy, hogy tudnak-e arról, hogy amikort Szaniszló 100 százalékkal megemelte képviselői tiszteletdíjakat, azt is értük tette. Mármint a haverjaiért tette, de ha ők kerületi lakosok, akkor végül is a kerületiekért, ha úgy vesszük. Szaniszlót a 2010-es évet megelőzően is a dőzsölés, az ingatlanpanamák és a zsíros tiszteletdíjak jellemezték – ebből biztosan tudhatjuk, hogy a kerületiek jó kezekre bízták a válságkezelést.

Nos, hát ennyi volt a sajtótájékoztató, amelyból megtudtuk, hogy az emberek szórólapokon, óriásplakátokon, online hírek formájában és a villamosmegállók transzparensein is értesítve lesznek, mennyire elnyomja a kormány a szegény önkormányzatokat. Kérdés peresze, hogy egy ilyen kampány mennyibe fog kerülni, melyik haver bonyolíthatja-e le végül, kap-e ezért valahogy Czeglédy ügyvéd úr is, miért ne alapon? És persze kérdés, hogy a zabolátlan költekezésről, a haveri zsebek kitöméséről lesz-e szó a nagy tájékoztató kampányban. A budapestieknek tudniuk kell, ki a valódi, pénzükön élősködő ellenség...

Forrás/fotó/videó: facebook.com

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.