Pesti Srácok

Hatszorosára emeli az újbudaiak parkolási díjait a DK-s polgármester

null

Hatszorosára emelik a DK-s László Imre által vezetett kerületben az újbudaiak parkolási díjait, és kilencezer eddig ingyenes parkolóhelyet tesznek fizetőssé – tette szóvá Novák Előd, a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője sajtótájékoztatóján hétfőn.

Novák Előd hozzátette, eközben a kormányzat a Műegyetem rakparti villamospályák hosszabbításával háromszáz parkolóhelyet szüntetne meg, ezért a Mi Hazánk Mozgalom inkább a trolibuszhálózat bővítését szorgalmazza. A DK télapója LMBTQ-propagandakönyvet vitt a gyerekeknek, karácsonyra pedig elképesztő díjemeléssel lepték meg az újbudaiakat: lakásonként az első gépjármű éves parkolási díját a hatszorosára, a második kocsiét tizenkétszeresére emelték – közölte Novák Előd. A képviselő hozzáfűzte: a képviselő-testület online tanácskozásán a Fidesz képviselői nem vettek részt, módosító javaslatot is csak én nyújtottam be, hogy legalább a Budaörsön működő modell szerint két órát ingyenesen parkolhassanak az ügyeiket intézők, ezzel ugyanúgy távol tartva a kerületet P+R parkolónak használó átutazókat. De nem támogatták javaslatomat, ahogy azt sem, hogy az Újbuda az újbudaiaké elv jegyében legalább minden helyi lakos ingyen parkolhasson a saját kerületében, ha már komoly gépjárműadót és kötelező biztosítást fizetnek, illetve az üzemanyagokat is komoly adók terhelik – fejtette ki a politikus.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.