Pesti Srácok

Nesze neked, jogállam! – Niedermüller politikai alapon válogatna a cégek között

null

Hatalmát kihasználva, politikai alapon válogatna a közbeszerzési pályázók között Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere, aki a Spirit FM egyik reggeli adásában panaszkodott arról Fiala Jánosnak, hogy kerületében a hatályos törvényeknek megfelelően választották ki a legjobb ajánlattevő céget. Mivel ez nem tetszett Niedermüllernek, a műsorban ország-világ előtt kijelentette: minden jogi eszközt megtesz, hogy megmásítsa az amúgy szabályos döntést, azaz politikai indíttatásból igyekszik keresztbe tenni a jogállamiságnak. Fékek és ellensúlyok Erzsébetvárosban, avagy visszatérőben a Gyurcsány-modell...

Az talán minden olvasó számára világos, miért is az átláthatóság egyik legfontosabb eszköze a közbeszerzési eljárás. Bár több fajtája van, lényegében arra szorítja a pályáztatókat, hogy objektív mércék alapján válasszák ki a legoptimálisabb, ár/érték arányban a legjobb ajánlatot. A pályáztatók bizottságok segítségével választanak, közös a döntés, közös a felelősség; ha az eljárás során bármely ajánlattevőnek kedveznének, közösen kellene felelniük érte. Ennek tudatában megnyugodhatnánk: működnek a fékek és ellensúlyok, szilárd a jogállam, hasít a demokrácia. De mi van akkor, ha egy vezető politikai indokból elgáncsolna egy ajánlattevőt, vagy mindent megtenne, hogy jogi úton lehetetlenítse el a neki nem tetsző pályázót? Hát, az ellenzék, főleg a korrupcióvadász Hadházy Ákos azonnal és magától értetődően kiáltana az OLAF-ért, hiszen a köz pénzéről van itt szó, amelyek felhasználásában a józan ész, és nem a politika dönt. Azonban, ha ezt az ex-EP-képviselő Niedermüller Péter teszi, sőt, még hangoztatja is, elmarad a felzúdulás. Ebből pedig csak egy dolog következik: a balliberális oldal hatalomrakerülésével azonnal gyakorlatba ülteti, ami ellen névleg harcol. Nesze neked, jogállamiság...

Hát hogy engedhetett ilyet, polgármester úr?

Niedermüller Péter, akit aktív EP-képviselőségének feladásáért cserébe indítottak Erzsébetváros polgármesteri posztjáért, és amit a budapesti szavazók jóvoltából sikeresen abszolvált is, hatalomba kerülése után máris súlyos dilemmákkal találta magát szemben, hiszen nem tudta érvényesíteni a közbeszerzések alkalmával politikai akaratát (ismételten: a közbeszerzési eljárásnak pont az a lényege, hogy ezt ne tehesse meg egy vezető). Az elkeserítő problémát online lélekgyógyászával, Fiala Jánossal és rajta keresztül a széles nyilvánossággal is megosztotta. A Spirit FM múlt heti, reggeli műsorában lényegében arról kesergett, hogy működik az átláthatóság és a jogállam, és ő keresi annak eszközeit, hogy hogyan lehet a vonatkozó törvényeknek megfelelően lezajlott eljárást jogi úton elgáncsolni. Bár Fiala János a beszélgetésben többször is hangsúlyozta, hogy meghúz egy "vörös vonalat" és nem beszél politikáról, a műsor ezen pontján feladta elveit, amikor beolvasta: az erzsébetvárosi bírálóbizottság javaslatát elfogadva elvileg Niedermüller Péter döntött úgy, hogy az Erzsébetváros című újság nyomdai feladatainak ellátása közbeszerzési eljárás nyertesévé a MediaWorks Hungary Zrt. ajánlattevőt választja, míg második helyen a Magyar Közlöny és Lapkiadó Zrt.-t hírdeti ki. Mint Fiala – átlépve a vörös vonalat – megjegyzi,

PestiSracok facebook image

Ezzel nyilván egyértelművé tette azt is, hogy alapvetően ő sem helyesli, hogy a jobboldali kötődésűnek mondott cég Erzsébetvárosban pályázatot nyerhetett, mivel a legjobb ajánlatot tette. Majd felteszi a kérdést: hogyan engedhette ezt meg Niedermüller Péter? A polgármester elöljáróban megerősítette: a bírálóbizottság (vagy ahogy kelletlenül fogalmaz: "azok, akik ezt az egész dolgot intézték") a törvényeknek megfelelően a legalacsonyabb árat fogadta el, majd hozzáteszi:

Ajjaj, politikai hibát véteni egy közbeszerzési eljárás során?!? De Niedermüller itt nem is áll meg, mert kifejti: a közbeszerzési eljárásnak van egy menete, a kerületben a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság bírálja el a pályázatokat (Nem én döntök a személyemben! – mentegetőzik), amely a polgármester szerint szerint "súlyosan téves és ostoba döntést hozott". Majd még azt is kiemeli:

Ajjaj, politikai indíttatásból jogi úton megtámadni egy rendben lezajlott közbeszerzési eljárást?!? Niedermüller persze elismeri: lehet, hogy nem fog tudni semmit csinálni, de keresi annak lehetőségét, hogyan lehet a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság döntését felülírni, megmásítani, felfüggeszteni. Majd megismétli, hogy egyértelmű legyen az álláspontja:

Az egész műsorban vörös vonalastul együtt az volt a legkülönösebb, hogy Fiala János, aki egy szexfilmforgatási asszisztens lelkesedésével hozta orális képességeivel tűzbe a szomorkodó erzsébetvárosi DK-s vezért, egy pillanatig nem állt meg, mondván: "de hát elnézést kérek, Niedermüller polgármester úr, Ön nyíltan politikai befolyásról, politikai indíttatású csalásról beszél..." Nem. Fiala Jánosnak is belefért, ami a magyar jogrend szerint tilos. A vörös vonalat itt most meghúzzuk; a beszélgetésből mindenki vonja le maga a legfontosabb tanulságokat.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.