Pesti Srácok

A kőbalos Krausz Tamás történész szerint az ukránok fasiszták (Videó!)

Igazi csemegére bukkantunk az internet rejtett bugyraiban, ami totálisan ellentmond a jelenlegi ellenzéki retorika minden elemének. A minden megnyilvánulásában a baloldali ideológiát erősítő Krausz Tamás 2015-ben az ATV-ben beszélt arról, hogy az ukránok fasiszták, Putyinnak joga van megvédeni Oroszországot, az azzal való kapcsolattartás pedig európai érdek is. Hozzátette: azt mégsem lehet elvárni, hogy Ukrajna miatt világháború törjön ki, hiszen az ukránok tömegmészárlásokat hajtottak végre, amiről a nemzetközi sajtó hallgatott, és elvitathatatlan tényként beszélt arról is, hogy „nemzeti hőssé avatnak olyan ukrán, tömeggyilkos szervezeteket, amelyek részt vettek a holokausztban”. Hab a tortán, hogy minderről Márki-Zay kommunikációs tanácsadójával, Simon Andrással beszélgetett, aki lelkesen hallgatta az ukránokról szóló hosszú elemzést. Kérdés, miért is változott meg ennyire radikálisan minderről a véleményük...?

A legvállalhatatlanabb kriptokommunista előadók közé sorolható Krausz Tamás, a marxistákból lett européer gondolkodó 2015-ben az ATV-ben még úgy fogalmazott:

Hozzátette: több empátiával kell rendelkeznünk ahhoz, ha meg akarjuk érteni Putyin motívumait. Krausz véleménye szerint Putyin „egy államszervező”, és mivel a NATO erősödése biztonságpolitikai kérdés számára, ezért nem is kérdés, hogy joga van állambiztonságát megőrizni. Szavai szerint:

PestiSracok facebook image
A történész, aki saját bevallása szerint „aztán én végképp nem tartozom a Fidesz támogatói közé”, az Orbán Viktor és Putyin közötti diplomáciai kapcsolatról úgy nyilatkozott, hogy a Putyinnal való kapcsolattartás az egy európai érdek is: Kifejtette: világméretű folyamatokba illeszkedő harc folyik Ukrajnáért. Az akkor még nem ellenzéki kommunikációs tanácsadóként, hanem műsorvezetőként tevékenykedő Simon András erre reagálva úgy fogalmazott: Krausz mindezt újságírói túlzásnak titulálta, majd közölte, hogy a kaotikus viszonyok eluralkodásától valóban lehetne tartani, hiszen Oroszországot nyugat-európai módon nem lehet irányítani. Szavai szerint ezen „nincs mit csodálkozni”, majd az ukránokról is markáns véleményt fejtett ki az ATV-ben, ami a jelenleg zajló konfliktus tükrében különösen pikáns: A kőbalos történész aláhúzta:
A Youtube-on megnézhető videó címe is árulkodó: „Ukrajna felfegyverzett fasiszta csapatokkal mészárolta le kelet-ukrajnai civilek tömegeit”. Most akkor mindez mégsem történt meg, kedves ellenzékiek...?

A PestiSrácok.hu kiemelt főmunkatársa, Mező Gábor korábban részletesen írt Krausz Tamás a baloldalhoz fűződő kapcsolatáról.

Lehet, hogy ez a „nácitlanítás” mégsem akkora hülyeség?

A fotón az SS Totenkopf hadosztály jelvényével díszített zsoldosok szerepelnek Harkovban, ahol egyébként a városért vívott negyedik csatában 1943-ban ez a hadosztály vereséget szenvedett. A baloldali zsoldos mellkasán látható „Donbasonia” egy márka, amely a NorthSideGrouphoz tartozik, ezt pedig sem az Instán,sem másutt nem titkolják, vagyis konkrétan nácik. A jobboldali zsoldoson a Valknut-jelkép látható, amelyet az odinista neonácik használnak. Forrás: Facebook/Békés Márton

Forrás: Youtube; Vezető kép: Youtube/Baloldali Sziget Fesztivál 2015

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?