A történetet már mindenki hallotta, valószínűleg legalább annyira unják is, mint kivezényelt multis dolgozó a büszkeség napját: a közismert cég egy verőfényes reggelen úgy döntött, elég volt abból, hogy csak a környezetünket és az egészségünket szennyezik; itt az ideje a szemünket is bántalmazni. Ha már annyira szerencsétlenek vagyunk, hogy nem városi dzsipben ereszkedünk le a budai hegyekből a pórnép közé, mint a multi itt élő vezetői, hanem tömegközlekedünk, akkor nézzünk csak minden percben melegfotóra kényszerített heteroszexuális modelleket, kólával a kezükben, hiszen minél jobban ünnepeljük az LMBTQ∞ tagjait, annál jobb embereknek érezhetik magukat a cég marketingosztályán. Az pedig mindennél fontosabb.
Szilvay Gergely, a mandiner.hu szerzője régóta motorozik az ellenlobbi klubjában; még könyvet is merészelt írni az egyneműek házassága ellen. Őt már sokkal jobban nem fogják gyűlölni az elfogadó, mások véleményét csak abban az esetben tiszteletben tartó toleráns demokraták, amennyiben az megegyezik a sajátjukkal. Apáti Bencét friss húsként lökjük az LMBTQ∞ lobbi verőlegényeiként funkcionáló 444-Index-Mérce triumvirátus elé, hátha akad este egy félmondata, amit ügyesen kivágva a kontextusból aztán harcba hívó, véres menstruációs kanapéként (momentumosan rökámié, mert ők jártak már külföldön – a szerk.) hordozhatják körbe a haladó nyilvánosságnak nevezett szánalmas buborékban. Vésey Kovács Lászlót és Dezse Balázst eddig is nagyon szerették homofóbozni (sőt, László kollégánk meggyilkolásáról ábrándoznak az erőszakmentességben hívő liberálisok ma a 444 vonatkozó revolvercikke alatt), szóval igyekszünk is majd kedvükre tenni.
FONTOS!!! RIADÓ!!! RENDKÍVÜLI HÍR!!!
Az élőt kivételesen NEM az R56 sörözőből közvetítjük, a klub a szokásos nyári felújítások miatt e héten zárva tart. De ugyanúgy este 7 órakor kezdünk. (És persze sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az LMBTQ∞ lobbi nem tud majd tüntetni ellenünk.)
A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, kérjük frissítse az oldalt!
PESTISRÁCOK.HU produkció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS