Pesti Srácok

A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

A kormány a jövőben is igyekszik fejlesztési forrásokat biztosítani a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, a következő európai uniós pénzügyi ciklusban is kiemelkedően kezelik e cégek támogatását – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Sásdon, az MTS Oldtimer Kft. beruházási projektzáró rendezvényén, csütörtökön.

Mint azt Magyari János, a kft. ügyvezetője elmondta, a veterán járművek restaurálásával 2011 óta foglalkozó kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) több mint százmillió forintból, felerészben európai uniós támogatással fejlesztett. Ennek eredményeként a társaság új, kissorozatú járművek karosszéria- és motorelemeinek gyártását szolgáló munkacsarnokot hozott létre, és veterán autók és motorkerékpárok restaurálását, javítását és építését segítő speciális műszereket és eszközöket szerzett be. A fejlesztéssel az a céljuk, hogy kiszolgálják a növekvő – jelentős részben Nyugat-Európából is jelentkező – piaci keresletet, a vállalkozásuk piaci helyzetét erősítő gyártási tevékenységet vezessenek be, továbbá a beruházásnak köszönhetően magas kvalitású szakemberekkel bővíthessék a szakmai stábot.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az eseményen úgy fogalmazott: a sásdi családi vállalkozás olyan termékeket állít elő, amelyek nemcsak Magyarországon, de világszerte piacképesek; mindezt mutatja a cég forgalombővülése is. Kitért arra, hogy az esetenként több mint fél évszázada készült autók restaurálásán dolgozó szakemberek értéket teremtenek, kreativitásról tesznek tanúbizonyságot és egyedülálló tudással, szakértelemmel rendelkeznek. Rákossy Balázs a világjárványra térve azt mondta: Magyarország nehéz időszakon van túl, azonban a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sikerült ösztönözni a befektetőket beruházásaik folytatására, emellett eredményes bértámogatási programokat hajtottak végre. Mindennek köszönhető, hogy a foglalkoztatottsági adatok csak kis mértékben csökkentek az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Azt mondta: megvan minden alapja annak, hogy a magyar gazdaság az év második felétől visszaveszi korábbi lendületét, és képes lesz öt százalék feletti éves növekedésre is.

Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a sásdi családi vállalkozás Európában is ritka, hiánypótló tevékenységet folytat, külföldi megrendelőket szolgál ki és dinamikusan fejlődik. Utóbbi jelenség igaz a kisvárosra is, hiszen a településen az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg, így mentőállomás, katasztrófavédelmi őrs létesült, megújult az iskola és épül az új bölcsőde.

PestiSracok facebook image

A jelenleg hat munkatársat foglalkoztató, évi nyolc-tíz veterán jármű restaurálását, építését végző MTS Oldtimer Kft. a nyilvánosan elérhető céginformációk szerint 2020-ban 146,1 millió forintos árbevétel mellett 100,7 millió forint adózott eredményt, egy évvel korábban 23 millió forint árbevétel mellett 0,36 millió forint nyereséget ért el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.