kkv-k támogatása
Gazdasági programot hirdetett Orbán Viktor: munkáshitel és egymilliós jövedelem is szerepel a célok között
A gazdaságpolitika, illetve az új gazdasági program volt a fókuszban Orbán Viktor évadnyitó, zártkörű beszédében, számolt be a Magyar Nemzet. A miniszterelnök véleménye szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz majd 2025-től, a kormány célja, hogy hazánk az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el.György László: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden, az M1 aktuális csatornán.Nagy Márton: Kiterjesztjük az energiaintenzív kkv-k támogatását
Az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a recesszió elkerülése, így végső soron a családok védelme érdekében eddig a kormány 11 pontos akciótervet dolgozott ki, amelynek része a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program is – tudatta a gazdaságfejlesztési miniszter.A kkv-kra is kiterjeszti a kormány a kamatstopot
Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl, az államilag nem támogatott, változó kamatozású, forint alapú kkv hitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – jelentette be hétfői közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.Varga Mihály: 12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatás a magyar kis- és középvállalkozásoknak
A kormány 12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatást nyújt a magyar kis- és középvállalkozásoknak – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán, pénteken.A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását
A kormány a jövőben is igyekszik fejlesztési forrásokat biztosítani a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, a következő európai uniós pénzügyi ciklusban is kiemelkedően kezelik e cégek támogatását – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Sásdon, az MTS Oldtimer Kft. beruházási projektzáró rendezvényén, csütörtökön.Varga Mihály: a gyorskölcsön az újraindítási akcióterv legújabb lépése (Videó!)
A gazdaság-újraindítási akcióterv legújabb lépése a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön; a kis- és középvállalkozások újraindulását tízmillió forintos, tíz éves futamidejű, kamatmentes hitellel segíti a kormány – ismertette a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton. Varga Mihály arról is beszélt: időt hagy a vállalkozásoknak a munkára az, hogy a hitel törlesztését csak három év múlva kell elkezdeni.Már több mint tizenhétezer kis- és középvállalkozás jutott az NHP program kedvező hitelforrásához
Az áprilisban elindított NHP Hajrá programban elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés, eddig 1 159 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a programban, több mint tizenhétezer kkv jutott általa kedvező forráshoz – közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.Szijjártó Péter újabb egymilliárd forintos támogatást jelentett be a kkv-szektornak
Szijjártó Péter karanténjának negyedik napján, otthonról jelentette be közösségi oldalán, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások újabb támogatásra számíthatnak a magyar kormánytól. A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében azt írta: újabb egymilliárd forinttal növelik a kkv-szektor támogatását célzó keretösszeget, amivel nyolcvannégy vállalkozás kap ötvenmillió forint körüli összeget. A miniszter szerint a járvány a kihívások mellett új piaci lehetőségeket is hordoz magában, amelyeknek a hatékonyabb kihasználását segíti az új támogatás.Ajánljuk még

















