Pesti Srácok

Már több mint tizenhétezer kis- és középvállalkozás jutott az NHP program kedvező hitelforrásához

null

Az áprilisban elindított NHP Hajrá programban elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés, eddig 1 159 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a programban, több mint tizenhétezer kkv jutott általa kedvező forráshoz – közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.

A jegybank honlapján közöltek szerint a szerződések több mint felét a működést segítő forgóeszköz-hitelek tették ki, harmadát új beruházásokra vették fel, tizenöt százaléka korábbi beruházási hitel kiváltását szolgálta. A közlemény szerint az NHP program az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak. Az MNB úgy látta, hogy a program ezerötszáz milliárd forintos keretösszege már jövő év első negyedévében elfogyott volna, ezért a monetáris tanács november 17-én azt ezer milliárd forinttal megemelte - emlékeztet a közlemény. Az eddig folyósított hitelek kétharmadát a kereskedelem, a javítás, az ingatlanügyek, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság ágazatban tevékenykedő vállalatok vették fel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.