
Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy látszik, azt az elvet vallja, mint az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki szerint az infláció az első számú közellenség. Már majdnem egy évtizede működik a rezsicsökkentésnek nevezett lakosságienergiaár-szabályozás, míg nemrégiben került sor az üzemanyagok árának rögzítésére, most pedig bevezetik a lakossági kamatstopot. A magyar infláció mára már egyértelműen a külső hatásokra vezethető vissza, amelynek elsődleges oka a Biden-kormány és az unió kétbalkezes gazdaságpolitikája. Mi kis ország révén nem tehetünk mást, mint védekezünk, ahogy tudunk. Ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elképzeléseit követnénk, akkor egy átlagos háztartás a jelenlegi 22 ezer forint helyett 86 ezer forintot fizetne havonta rezsire.
Márki-Zay jelenlegi ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek újabban sok minden nem tetszik: Nem tetszenek a közvélemény-kutatások, mert azokból az derül ki, hogy nagyon rosszul áll. Valamiért a minimálbérrel sincs kibékülve, de leginkább a rezsicsökkentésnek nevezett lakosságienergiaár-szabályozási mechanizmusra haragszik. Ennek okát nehéz kideríteni, pedig ha valami történetesen jól működik Magyarországon, akkor az éppen a rezsicsökkentés. Márki-Zay szerint azonban
a miniszterelnök tegnap beismerte, hogy a rezsicsökkentés nem működik, nem elegendő arra, hogy megvédje az embereket az árak rohamos emelkedésétől.
Mit is mondott valójában Orbán Viktor?
Ha már Orbán Viktorra hivatkozik, akkor legalább hallgatta volna meg a beszédét figyelmesen. Ideje is volna rá, hiszen éppen gyógyulgat és észrevehetné, hogy Orbán Viktor valami teljesen mást mondott. Segítsünk Márki-Zay Péternek és értelmezzük a miniszterelnök gondolatait, amelyek egyébként abszolút egyértelműek és teljesen világosak. Eszerint olyan termékek árát érdemes befagyasztani – tartósan vagy ideiglenesen –, amiket be lehet tartani és könnyen ellenőrizhetőek, mint a rezsi és a benzin, vagy a hitelkamatok. Azonban olyan termékek és szolgálttatások esetében, ahol ezt a piac jellege ezt nem teszi lehetővé, nincs más lehetőség, mint a kompenzáció. Ez a gyakorlatban nem más, mint béremelés és nyugdíjemelés. Az infláció ellen tehát kétféleképpen lehet védekezni: árbefagyasztással és jövedelemnöveléssel. Az Orbán-kormány épp ezt teszi, a két módszert kombinálja egyszerre. A rezsicsökkentés a legelesettebbek életét teszi elviselhetőbbé, a bérek emelése a munkavállalók életszínvonalát segít fenntartani. Az átlag család ma a piaci árnál sokkal kevesebbet fizet energiáért és üzemanyagért, és nem kell a fogyasztását korlátoznia.
Növekedne az energiaszegénység
Márki-Zay Péter a lakossági tarifákat a piaci árakhoz igazítaná. Az intézkedés 64 ezer forint többletköltséget okozott volna például novemberben egy átlagos magyar háztartásnak – olvasható a Századvég Gazdaságkutató egy nemrég közzétett jelentésében. Az árnövekedés hatására több mint egymillió magyar ember válna energiaszegénnyé. Míg a jelenlegi szabályozással egy átlagos magyar háztartásnak 22 ezer forintot kell havi áram- és földgázszámláira fordítania, a piaci árszabással ez meghaladta volna a 86 ezer forintot.
Magyarország nem követi az uniós energia-irányelveket
Azt biztosan mondhatjuk, hogy most, amikor az árak elrepültek az égbe, a rögzített energiaárra épülő rendszer a mosolygós, előnyös arcát mutatja; ez védi meg jelen pillanatban a magyarokat attól, ami Nyugat-Európában általános, hogy kétszeresére-háromszorosára növekedjen a családok kiadása csak a rezsi tekintetében az elszabadult árak miatt. Orbán Viktor egy minapi beszédében ehhez kapcsolódva a következőket mondta:
Magyarország egy különleges helyzetben van, ugyanis Magyarországon nyolc éve a háztartások esetében a rezsi fixált, tehát rögzített áron kapják az emberek, függetlenül a világpiaci ár változásától, mindig állandó.
Márki-Zay a multik csicskája lett
Az csak egy dolog, ha valaki ellenzi az árak befagyasztását, de azzal végképp nem lehet mit kezdeni, hogy a magát baloldalinak nevező ellenzék a minimálbér-emelést sem szavazta meg a parlamentben. Lázár János egykori miniszter, országgyűlési képviselő éppen ezzel kapcsolatban jelentette ki egy rádió interjújában: megdöbbenti, hogy a magát „baloldalinak” nevező ellenzék nem szavazta meg a minimálbér 200 ezer forintra történő emelését; ez szerinte a munkavállalók elárulását jelenti. A jóléti demokráciában ugyanis az számít a legnagyobb vívmánynak, hogy az emberek oldalán álló politikai pártok kiharcolták: a munkáltatók ne zsákmányolhassák ki a dolgozóikat. Aki ez ellen küzd, az a piacnak, a multiknak akarja kiszolgáltatni az embereket. Ehhez még azt is hozzátette Lázár Márki-Zayról:
Azzal, hogy a rezsicsökkentés és a minimálbér elleni harc élére állt, a nagyvállalatok és a multik csicskája lett.
Lenne, aki jól járna
Lázár valószínűleg fején találta a szöget, és igaza lehet abban, hogy Márki-Zay zavaros ötleteit egy gondolat vezérli: megfelelni olyan nyugati pénzügyi, spekuláns körök elvárásainak, amelyek nagy hasznot remélnek egy esetleges baloldali választási győzelemtől. Mert például a rezsicsökkentés eltörlése kinek lenne érdeke? A válasz pedig egyszerű: annak, aki birtokolja a lakossági közműveket. Ha teszem azt, újra privatizálnák az áram- és gázszolgáltatókat, akkor az új tulajdonos komoly haszonra tehetne szert a megemelt árak miatt. Innen nézve a dolgot, Márki-Zay már nem tűnik annyira butának, sőt, inkább kisstílű, ám ravasz és számító ember benyomását kelti.
Fotó: Origo
Erzsi
2021-12-28 at 17:05
A legrosszabb álmomban sem tudtam volna elképzelni, hogy van egy ilyen nép réteg, aki ennyire nem érti az élet lényegét, a fennmaradás és megmaradás törvényeit, kivont karddal szalad saját maga ellen a szakadék felé.
Gondolkodni kell, a tényeket figyelni magad körül, nem a hülyeséget beszippantani! A nép egy része hülyíthető, maga ellen fordítható, ez a tudomány az álbaloldal sajátja, aki ezt beveszi annak annyi, meg egy bambi!
Móni
2021-12-26 at 21:06
Oké, emelik a béreket, de jan 27-től 30%al emelkednek az árak majd…
A kereskedők is emelnek…
Mindenhol fix fogyasztói árakat!!!
Érdekes módon az emelést mindenre rátudják fogni, de ha ingyen lenne a benzin, akkor sem csökkenne semmi egy forintot sem a boltokban.
Ha nem fagyasztanak be élelmiszer, lakás, stb árakat semmit sem ér a béremelés. Jó mert hazaviszek majd nettó 173-at, de a kenyeret meg nem 400ft ért hanem 550 ért fogom venni. Ugyan ott leszünk ha a kereskedőkkel, maffiózókkal ….aki igazából a kereskedők nem tesznek valamit.
Érdekes módon a benzin árakkal még játszani is tudnak v hol 455 ft-ért is láttam múlt héten érdekes pár hete meg 520ft volt…
Mennyiért vehetik meg literjét? 200-250ft-ért???
Nagy nagy maffiózók ezek mind.
Bemegyek a pennybe vásárolni, édességet már nem is veszek, csak kenyeret, vajat, és szalámit a legolcsóbból. Drága ivóleveket nem veszek…
Csok meg nem kell. 2%-os lakás kamatot akarok, és annyi fizetést hogy hitel nélkül tudjak lakást venni. Mindezt a maffia nélkül. Mert ha 500e lenne a netto min.bér másnap minden a 3x lenne. De miért nem lehet befagyasztani az árakat???
Sunike27
2021-12-26 at 11:04
Azt nem a kormány határozza meg hanem az valuta.
Orientál
2021-12-24 at 21:12
Solaris Ami a fontos hogy Gyurcsányodék ezt a rengeteg milliárdot sem tudják a külföldi bankoknak juttatni. Ez a lakosságnál marad.
Solaris
2021-12-24 at 09:53
Villanyszámla még nem mentett kormányt.
Most sem fog.
pista te veréb
2021-12-23 at 17:19
az inflációnak – ami magasabb, mint az eu-ban vagy az usában – biztos semmi köze nincs ahhoz, hogy a kormány túlhevítette a gazdaságot és szart bele, hogy mi lesz recesszió idején.
Vladtepesch
2021-12-23 at 16:50
A Judapestis-i kádári sültprolit mindez nem érdekli: neki csak az a fontos a Zorbán takarodjon!
Orientál
2021-12-23 at 14:16
Sorosék Gyurcsányékkal és Karácsonyékkal együtt most sopánkodnak hogy ezeket a milliárdokat a kapitalista bankár elvtársaik nem tudják a hiteleket felvevőiktől elvenni ,magas kamatok ürüggyel , szabad kizsigerelő kamatemeléseikkel.
Logikus
2021-12-23 at 13:55
A magyar miniszterelnök és a kormánya helyesen cselekszenek!
Gáspár Anette
2021-12-23 at 11:13
Angie
2021-12-23 at 10:17
Tudják ők azt, de őket nem érdekli, mert nekik nem érdekük.
Az az érdekük, hogy megfosszák Magyarországot állami és személyi vagyontól.
A fizetős oktatás bevezetésével lezüllesszék a harmadik világ szintjére.
A fizető egészségügy bevezetésével szabályos népirtást hajtsanak végre.
AZ EGÉSZ MAGYARORSZÁGI, KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPESSÉGET AKARJÁK FÖLDÖNFUTÓVÁ TENNI, FIZIKAILAG IS PRÉDÁUL ODADOBNI A MEGSZÁLLÓ, BARBÁR MUSZLIMOKNAK.
KITENNI
Gáspár Anette
2021-12-23 at 11:10
Az ágensek tartótisztjei nemcsak az állami pénz-és ingatlan és földvagyont akarja megkaparintani, hanem a teljes népesség lakóingatlan vagyonát is!!!
Ennek módszere a giga rezsiárak és az ingatlanadó.
Rajtra kész a végrehajtó és az ingatlan maffiahálózat.
Ahhoz képest, amire készülnek, a Városháza elsíbolási szándéka csak morzsa, morzsácska…
Angie
2021-12-23 at 10:17
Ezek a baloldaliak még mindig nem jöttek rá, hogyha megszoriítanak, abból nem lesz vásárlóerő és minden zsugorodik?! MZP annyira odavan a közgazdász diplomájától, de olyan selejtes, mint a társai. A Fidesz nagyon jól gondolkodik. Ha az embereknek van pénze, akkor költenek, erre lehet ipart, mezőgazdaságot és szolgáltatást építeni. Forog a pénz, van termelés. A folyamatos zsigerelés vége a szakadék! Nekem nincs közgazdász diplomám, csak talán józan paraszti eszem.
Királytigris
2021-12-23 at 10:15
“MAGYARORSZÁG NEM KÖVETI AZ UNIÓS ENERGIA IRÁNYELVEKET.”
Nem is szabad követni, mert az az összeomlás felé mutat.
khm
2021-12-23 at 10:10
Én szintén befagyasztanám a béreket,DE CSAK AZ övékét!
Sico
2021-12-23 at 10:09
MZP OLYAN MINT EGY VILLÁMÁRVÍZ, LOCSOG-LOCSOG MAJD NYOMTALANUL ELTŰNIK !
Tudományos libsizmus
2021-12-23 at 10:04
Zseniálisan vágják maguk alatt a fát.