Pesti Srácok

A kormány számára fontosak a klímapolitikai célkitűzések

A kormány számára fontosak a klímapolitikai célkitűzések

A kormány számára fontosak a klímapolitikai célkitűzések, és büszke arra, hogy Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amely úgy tudta csökkeni károsanyag-kibocsátását, hogy közben a gazdaság növekedett – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Koncz Zsófia a Budapesti Szent Ferenc Kórházban részt vett három – beteg- és vérszállításra egyaránt alkalmas – elektromos meghajtású jármű átadásán. A beszerzéshez a kormány 68 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adott. Az államtitkár ismertetése szerint 2010 óta 27 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett működik a gazdaság. 2020-ban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás az unió országait nézve a 9. legjobb érték. Kitért arra, hogy a károsanyag-kibocsátásért 14 százalékban a közúti közlekedés felel, éppen ezért tartják fontosnak a hasonló fejlesztéseket és kezdeményezéseket. A Zöld busz programról azt mondta, a fővárosi agglomerációban tavaly tavasz óta több mint 40 elektromos busz közlekedik, és a napokban adtak át Zalaegerszegen is 11 "tiszta" meghajtású buszt.

– jegyezte meg. Ismertetése szerint a kórház három új elektromos gépkocsija dízeles és benzines autókat "vált ki".

PestiSracok facebook image

Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója azt mondta, mindig próbáltak olyan modelleket, megoldásokat behozni a mindennapi működésbe, ami egy "kicsit világváltoztató". Hozzátette: egyházi intézményként a fizikai gyógyításon kívül a lelki gyógyuláshoz is igyekeznek hozzájárulni, ebbe beletartozik a környezetre való odafigyelés is. Toldy-Schedel Emil arról beszélt, hogy a kórház bővítésénél is szem előtt tartották az energiahatékonyságot és a környezettudatosságot, ez pedig az intézmény – pár százezer forintos – gázszámláján is jól érzékelhető.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.