toldy-schedel emil
Új kórházat építettünk, amelynek kapuja mindenki előtt nyitva áll – Toldy-Schedel Emillel, a Szent Ferenc Kórház főigazgatójával beszélgettünk (PS-interjú)
Takaros, a nyugat-európai színvonalat is bőven megugró kórház a budai hegyek ölelésében – sokan talán egy drága magánkórházra gondolnának a leírás alapján, azonban a Budapesti Szent Ferenc Kórház egyike annak az öt intézménynek, amelyet történelmi egyházaink működtetnek, szolgáltatásaik pedig mindannyiunk számára ingyenesen elérhetőek. Az egyházi kórházakról és a járvánnyal szembeni helytállásról Toldy-Schedel Emilt, a Szent Ferenc Kórház főigazgatóját és az Egyházi Kórházak Egyesülésének vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy kollégáival a frontvonalban és a rehabilitáció folyamatában is végig jelen voltak az utóbbi időszakban éppúgy, mint ahogy idén karácsonykor is ott lesznek. Karácsonyfákkal az átoltottságért – Toldy-Schedel Emil a Pesti Riporterben
Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója volt a Pesti Riporter vendége. Az intézmény idén rendhagyó kezdeményezéssel igyekszik fellendíteni az oltási kedvet: ajándék karácsonyfát kaphatnak azok, akik az első oltás felvétele mellett döntenek a kórházban. A főigazgató elmondása szerint nagyon kevéssel meggyőzhetőek azok, akik még nem határozták el, hogy igénylik-e a vakcinát. A legtöbben, akik még nem estek át az oltáson, hetven év felettiek, így igyekeztek olyan motivációt nyújtani, ami egy egész család számára fontos lehet, egyházi intézményként így egyértelmű volt, hogy karácsony kapcsán szerveznek egy akciót. Arra is kitért, hogy azért döntöttek éppen a gyökeres karácsonyfa mellett, mert reménykedik abban, hogy a későbbiekben ezeket egymás mellett elültetve egyfajta emlékhelyet alakíthatnak ki a járvány sikeres leküzdésének. Az akció a jelek szerint sikeres, hiszen a kezdete óta négyszer annyian jelentkeztek a vakcina felvételére. Toldy-Schedel Emil kiemelte a harmadik, emlékeztető oltás fontosságát, de kitért arra is, hogy Magyarországon kifejezetten magas azoknak a száma, akik ezt is igénylik. A Pesti Riporter következő adásából az is kiderül, hogy miért fontos, hogy minden korosztály átessen az oltáson!