
Nem indul nemzetközi vizsgálat a Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoshadsereg alapítójának halálát okozó repülőgép-baleset körülményeinek felderítésére – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal, a Kreml szóvivője. Leszögezte, hogy kizárólag belső, azaz orosz vizsgálat lesz.
Ez kizárólag a mi orosz vizsgálatunk, így ebben az esetben nem lehet szó semmilyen nemzetközi vonatkozásról
– fogalmazott Peszkov. Arra a médiaértesülésre reagált, amely szerint az Embraer típusú gépeket gyártó Brazília nem vesz részt a vizsgálatban.
Prigozsin az orosz hatóságok közlése szerint egy hete vesztette életét, amikor a Tveri területen lezuhant egy Embraer Legacy 600-as típusú magángéppel. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság szerint tízen voltak a fedélzeten, köztük a Wagner alapítója és a csoport műveleti parancsnoka, Dmitrij Utkin. Prigozsin két hónappal azután halt meg, hogy júniusban kudarcba fulladt lázadást indított az orosz katonai felsővezetés ellen. A Wagner zsoldosai átvették az irányítást Rosztov városa felett, majd Moszkva felé nyomultak előre, anélkül, hogy ellenállásba ütköztek volna, de mintegy kétszáz kilométerre a fővárostól végül visszafordultak. A Kreml visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin elnök rendelte volna el a zsoldosvezér meggyilkolását, és “spekulációnak” minősítette az erre vonatkozó célzásokat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Facebook hozzászólás
2 ÉNAKI
2023-08-31 at 21:40
Semmi képp nem Putyin áll a baleset hátterében. Inkább az Ukrànoknak vagy az Usákoknak fűződött érdeke hozzá. A bolond sem hiszi,hogy Putyin tette.
Vízöntő
2023-08-31 at 15:50
Tisztázzunk valamit, a szankciók miatt a gyártó már hosszú évek óta nem volt hajlandó szervizelni a gépeket, azzal kilépett az normális menetből. Most meg fontoskodna? A CIA tolná a képbe?
Prigozsin halála a legjobbkor a franciáknak jött Afrikában, akkor most?
kanigunda
2023-08-31 at 10:21
Az Embraer kihagyása tényleg furi mert szokatlan. Most akkor BRICS vagy nem BRICS?
Nahát
2023-08-31 at 07:29
Nem értem, miért kellene Amerikának meg Brüsszelnek Oroszországban vizsgálódnia? Kinek képzelik ezek magukat? Egyáltalán mi közük volt Prigozsinhoz, csak nem kezdték már el behálózni? Oroszországnak megengedte Amerika, hogy az Északi-Áramlat roncsait vizsgálhassa? Pedig az az ő vezetékük.
t
2023-08-31 at 05:32
Felér egy beismerő vallomással.
Miki
2023-08-30 at 21:09
Miért is kéne tennie?Olvassuk az orosz irodalmat ,a történelmet és lassan megvilágosödik az,hogy mi folyik itt.
Nos,amennyiben itt lapot osztanak valakinek,az is cinkelt.
Valójában a cár autoritását kérdőjelezte meg.
Nem kellett volna,orosz szemszögből természetes halált halt.Pont
Ungarn über alles!
2023-08-30 at 20:27
naponta ugatja a felylettnyugat, hogy mindenhonnan kifogják zárni az oroszokat – csak sz*rul esik nekik, ha azok nem adnak ugyan ezeknek semmi alkalmat a körömaggatásra
Hümmögő
2023-08-30 at 20:01
Miért is kellene?Ahogy az északi áramlat vizsgálatába bevonták az oroszokat.
Ébresztő
2023-08-30 at 20:00
Furcsa ez az összefoglalás: pl amikor a lázadó Wagner csoport Moszkva felé vágtatott az autópályán, akkor igenis ellenállásba ütközött: légi támadás formájában.
Esetleg nem ez térítette el őket eredeti szándékuktól… ?
Misztikus az egész halál-eset: négy testőre volt vele, mégis lezuhantak? Azután, milyen ügyben utazott az utolsó útján?
Azután, hol bujkált, mit művelt a júniusi lázadás óta?