Pesti Srácok

A legismertebb mesék ellen kampányol a magyarországi LMBTQ-szervezet

A legismertebb mesék ellen kampányol a magyarországi LMBTQ-szervezet

Budapest Főváros Kormányhivatala nemrégiben megállapította, hogy a Meseország mindenkié című kötet értékesítésével a Labrisz Leszbikus Egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel a vitatott kiadványon nem tüntetik fel, hogy a mesékben a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. A Soros által pénzelt szervezet válaszul perelni kezdett, és kampányolni a legismertebb magyar mesék ellen.

Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben fogalmazta meg a Meseország mindenkié című kötet kapcsán, hogy mivel a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, így sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik. Az egyesület ezért a továbbiakban köteles mindig teljes körű beszámolót nyújtani a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban, amit a vitatott mesekönyvnél is alkalmazni kell. Az elmarasztaló határozatra reagálva a Labrisz egyesület ügyvivője az Identitás Magazinnak nyilatkozva közölte: be fogják perelni a fogyasztóvédelmet, ugyanis a jogi képviselőik jogszerűtlennek tartják ezt a döntést. Réday Dorottya teljességgel képtelennek nevezte a hatóság indoklását, sőt cáfolta, hogy a fogyasztók nem kaptak elég tájékoztatást a szervezet gondozásában megjelent kötetről, mivel elmondása szerint a sajtóban zajló botrány miatt mindenki pontosan tudta, hogy mit tartalmaz a mesekönyv.

– vélekedett az első magyar LMBTQ-mesekönyv projektvezetője. A Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet által támogatott egyesület továbbá azt hangoztatta, hogy az alaptörvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést, ezért azt várják, hogy a határozatot támadó közigazgatási per végén – amelyhez a Háttér Társaság nyújt jogi képviseletet – a bíróság kimondja, hogy diszkriminatív és alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése. Emellett a szexuális kisebbség a közösségi felületeken is kampányol az igazáért: a Labrisz arra biztatja a támogatóit, hogy az eredeti eset példáját követve mindenki jelentsen be hasonlóan „megtévesztő” meséket, hiszen véleményük szerint nemcsak az LMBTQ-kiadvány, hanem a Vuk, a Bambi, a Csipkerózsika, a Maugli, a Frakk, a Tévémaci, a Timon és Pumba, valamint a Hupikék törpikék miatt is bejelentést lehetne tenni – írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."