
A Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett részleges mozgósítás további mobilizációra kell, hogy sarkallja a szabad világot, a NATO-nak Ukrajna pénzügyi támogatásával és fegyverszállításokkal kell válaszolnia rá – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán. Morawiecki a délkelet-lengyelországi Nowa Dęba település melletti gyakorlótéren nyilatkozott, ahol megtekintette a Niedźwiedź–22 fedőnevű lengyel–brit–amerikai hadgyakorlatot.
Oroszország folytatni fogja romboló tevékenységét, megpróbálja elérni Ukrajna elpusztítását, területei egy részének elfoglalását
– értékelte a lengyel miniszterelnök. Rámutatott: az orosz fél az utóbbi időben több fájdalmas vereséget is elszenvedett, ezért újabb tervbe kezdett, a világ szeme láttára meg akarja változtatni a határokat, el akarja foglalni és annektálni az (ukrán) területek egy részét. Morawiecki szerint ebbe nem lehet beleegyezni.
Békében akarunk élni egy, az egész világhoz békésen viszonyuló Oroszországgal
– hangsúlyozta.
Amikor azonban Oroszország megmutatja brutális erejét, nekünk is meg kell mutatnunk védekező erőnket
– tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem győzhet Ukrajnában. Felszólította a nyugat-európai politikai vezetőket, hogy további pénzügyi támogatással és fegyverszállításokkal segítsék Ukrajnát.
Lehetetlen, hogy a hősies ukrán ellenállás (…) most brutális és barbár orosz ellenakcióba ütközzék
– fogalmazott. Mint mondta, folytatni kell Ukrajna támogatását, mert ott vannak ma a “szabadság barikádjai”. Megígérte, hogy ő személyesen is készül mozgósítani és segítséget szervezni Nyugat-Európában.
Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes a PAP hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte, hogy az orosz elnök a konfliktus további eszkalálására fog törekedni és arra, hogy Ukrajna minél nagyobb veszteségeket szenvedjen. Oroszország azonban belső problémákkal küzd, Putyin lépéseinek hatékonysága rendkívül korlátozott lesz – mondta. Arra reagálva, hogy Putyin nukleáris fenyegetéssel vádolta meg a Nyugatot, és arra figyelmeztetett, hogy Oroszország területi épségének védelme érdekében minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni, a lengyel diplomata leszögezte: Moszkva valódi cselekvési lehetőségei olyanok, mint amilyeneket “már közel hét hónapja megfigyelhetünk Ukrajnában”. Hozzátette: Oroszországnak nagyon rossz szándékai vannak egész Európa felé, de eddig képtelen volt megvalósítani őket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Zbigniew Meissner
Dühös románszakértő
2022-09-22 at 00:21
Senki nem érti meg a hozzászólók közül, hogy Morawiecky (és Duda is) csak báb a teljhatalmú, és ikertestvére halála miatt betegesen ruszofób pártelnök Kascynsky kezében, neki kell engedelmeskedniük. Mivel Brüsszel ígéretét megszegve nem utalta a lengyel pénzeket, nyílt annyi mozgástere Morawieckynek, hogy félig burkoltan kanosszát járjon felénk (“vissza kell térni a V4-hez és Magyarországhoz”), most pedig az oroszellenes retorikájával kanosszát jár ruszofób teljhatalmú pártelnöke előtt, aki nyílván nem nézte jó szemmel Morawiecky legutóbbi “visszatérését a V4-hez és Magyarországhoz”.
Jogàsz
2022-09-21 at 18:31
A Lengyeleken sem lehet elmenni.Nincs önàllò,kialakult vèlemènyūk. Mi köze a Natònak Oroszorszàghoz ès Ukrajnàhoz? Egyik sem Natò tag. A Nàto vèdelmi szerepet tölt be, a tagjai soràban.
Neaddfel
2022-09-21 at 17:46
A lengyel “testvéreinket” most szopatta meg az EU, mekkora hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki még ezután is a seggüket nyalja ???
A mai Hit Rádiórol:
7:15 Tarjányi:”..a legsúlyosabbnak azt tartom, hogy Putyin Ukrajnát egy bábállamként határozza meg, és fő ellenségének a nyugatot tartja..”
KÉRDÉSEM: és nem így van ?
Máriakatalin
2022-09-21 at 17:31
Re: Andreomeda 202.09.21. 15:20 Igazad van, mindkét fél “sáros”. Az ukránoknak nem kellett volna Amerika csatolósávé vállniuk, az orosz kissebbségüket öldökölni, az orosz nyelv használatát megtiltani, továbbá amerikai fegyverek Ukrajnába telepítését megengedni, az oroszoknak viszont nem kellett volna Ukrajnát fegyveresen megtámadni. Erre mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy az oroszokat meg lehet érteni, de nem lehet velük egyetérteni a reakciójukat illetően. Elképzelhető, hogy a diplomácia adott volna a békés rendezésre lehetőséget.
Máriakatalin
2022-09-21 at 17:23
Nonszensz amit a lengyel miniszterelnök javasol. Isten óvjon bennünket attól, hogy a NATO beavatkozzon az ukrán/amerikai-orosz konfliktusba!
Mekkelek
2022-09-21 at 17:09
Na ne! Megint kezdődik a lengyel picsogás.
Vegyék már észre, hogy csupán hasznos idióták a háttérhatalom oroszellenes uszításában, kb. golyófogónak tekintik őket, ha majd indul az igazi háború.
márko
2022-09-21 at 16:33
JÓZAN ÉSZ KELL Morawiecky , józan ész kell
/
nagyon sajnos , de Morawiecky BEDILIZETT ,
ÉS
. nem kell az USA HEGEMÓNIA érdekeit nyomni, nem az USA érdekeit
/
az USA messze van , másik kontinensen van, ÉRINTETLEN MARAD minden háborútól
/
JÓZAN ÉSZ KELL Morawiecky
USÁ-t a háború tragédiák NEM érdeklik , nem érintik
Tudományos libsizmus
2022-09-21 at 16:31
Már megint kezdik?
Mirti
2022-09-21 at 15:23
Tiszelt Miniszter elnök Úr!
Olyan jó ,hogy vissza tetszett térni a V4 berkeibe , hogy vissza a mieinkhez…de a nemzetközi politika területén jó lenne ha szintén a józan ész talaján maradnánk!!!….nem lehetséges az oroszokat legyőzni !!!!…. ez a napnál is világosabb !!! Sokkal egyszerűbb lenne végre mindenkinek felfogni ,hogy a béke elérése mindennél fontosabb ( még azon az áron is ,hogy fel adunk bizonyos elveinkből….Tovább menve visszaállítani a normális kapcsolatot az oroszokkal ( még ha már nem is a régi feltételekkel…)mert ez jól felfogott, anyagi érdekünk is …AMERIKÁTÓL SEMMI JÓ NEM SZÁRMAZIK!!!…CSAK BÉKÉTLENSÉG,NYOMOR,HÁBORÚ ÉS KIHASZNÁLTSÁG….MEG DEBILIZMUS
Andromeda
2022-09-21 at 15:20
Az igazság az, hogy egyik fél sincs 100%-ban a teljes igazság birtokában. Tény, hogy a nyugat és Lengyelország, a Baltikum célja Oroszország további feldarabolása. Oroszországnak tehát joga van ez ellen védekezni, de nem úgy, hogy háborúznak Ukrajna ellen. Egy majdan-féle puccs ellen Oroszország területén jogos lett volna a védekezés.
vélemény
2022-09-21 at 14:46
Ennek a kedves, baráti lengyelnek még mindig nem esett le a tantusz: a nato-nak semmi köze sincs ahhoz, hogy bármilyen formában is is beavatkozzon és hergeljen az orosz-ukrán katonai konfliktusban.
Bár a hivatalos duma szerint a nato nem avatkozik be a konfliktusba, de mégsem kötelezi a tagországokat arra, hogy a béke érdekében fegyverekkel és minden, pusztítást okozó eszközzel NE támogassák a nácikat.
Mindez egyik látványos összetevője glóbuszunk erkölcsi összeomlásának, a pusztulásnak.
Contrabass
2022-09-21 at 14:44
Talán lemondhatnának a lengyelek a helyreállítási alap nekik jutó részéről az ukránok javára. Lehet, hogy az unió ebbe bele is menne és gyorsan kifizetnék. (Elvégre Morawieczki ne más csunyájával verje a csalánt!)
OnlyFoolsAndHorses
2022-09-21 at 14:40
Az oké, hogy ő tátott szájjal akar futkározni a faszedrőben, de minket ne akarjon már rávenni
INDIREKT
2022-09-21 at 14:38
Ez az ember nem a realitást nézi, hanem a történelmi fájdalmakat. Ilyen módon nekünk nem lehet barátunk sem az Osztrák, sem a Német, sem az USA, sem az Angol…nem is sorolom: senkivel, de senkivel nem szabad kezet fognunk!!!
– Jól mondom polák-testvér…?
Füge
2022-09-21 at 14:31
…ez aztán a “békeharcos”!…
Orientál
2022-09-21 at 14:30
Saját fizetéséből támogassa ,esetleg a hazája állami költségvetéséből. Lengyel kormányfő szarik arra hogy a lakosságnak egyre inkább elege van az élősködő dolgozni sem akaró ukránokból ,sajnos ukrán menekültek több mint a felük dolgozni sem kar.
Ungarn über alles !
2022-09-21 at 14:30
a polák barátunk felült a libikókára – csak azt nemtudja hogy merre lendült amikor pofázhatnékja támadt
…cidri lesz a télen akárhogy is dumál, akármelyik polák
amintazvagyon
2022-09-21 at 14:28
-eljön az idő amikor nem csak(amerikai zsoldos)lengyel önkéntesek és nem csak ukrán földön élvezik az orosz haditecnika javadalmait…(akkor már késő
lesz átgondolni hogy nem kellett volna beájulni az amerikai manipulációknak)
Sas
2022-09-21 at 14:27
Ez egy bűnöző, egy őrűlt, aki atomháborús veszélyt generál-börtönben lenne a helye.Mindenki közveszélyes bűnöző, aki az oroszok jogos geopolitikai érdekeit negligálja, illetve európát megfosztja az orosz nyersanyagoktól.Ezzel nem a nyugatot védik, hanem a nyugaton élősködő pénzügyi maffiát.A lengyelnek semmi köze az un. nyugathoz-a maffiát védi.
Jurka
2022-09-21 at 14:06
Móriczka!Nagyon rázod a pofon fát!Csak szóok,hogy alatta állsz,te birka!
Jogàsz
2022-09-21 at 14:05
Unalmas ez az egèsz Ukrajnai àllapot.Zselenszkijt kell hidegre tenni ès a problèmàk megoldòdnak. Ez a mocsok màr kiàrùsìtotta a hazàjàt,a nèpet földönfutòvà tette.Eladta lelkèt,testèt az Usànak,annak nyalòkàja lett.