A lengyel köztelevízió puccsszerűen pozícióba juttatott új vezetésébe régi balliberális szereplők kerültek. Tomasz Sygut, a köztévé igazgatótanácsi elnöke a közösségi médiában nem is nagyon titkolja elfogultságát. Sygut, és régi társa, Marek Czyz karrierje több ponton is kapcsolódott a Lengyelországban is befolyásos Soros-világhoz.
Ismeretes: az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál.
- Az 1978-as születésű médiamunkásnak 2002 júliusa és 2006 áprilisa között számos cikke jelent meg a Przeglad néven futó baloldali hetilap hasábjain, amely lap tulajdonosa a Fundacja Oratio Recta kiadó. Az alapítvány elnöke egyben a Przeglad főszerkesztője is, Jerzy Domanski. Domanski a ’80-as években a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának sajtóosztályát vezette, tehát egy kommunista állampárti propagandista volt.
- Sygut később a Super Express néven ismert országos bulvárnapilapnál is dolgozott, amelynek a ZPR Médiacsoport a tulajdonosa. A ZPR-nek van közös projektje a Soros György által 2019-ben megvásárolt Eurozet-csoporttal.
- Sygut 2011 februárjától 2015 végéig a lengyel köztévénél tevékenykedett, ez idő alatt volt a TVP Polonia programtitkára, majd 2013-ban a TVP Info igazgatóhelyettese lett. 2015 augusztusában a lengyel Televíziós Hírügynökség (TAI) igazgatójává nevezték ki. Több más vezetővel, igazgatóval együtt 2016. január elsejével távozott a TVP-től, nem sokkal a konzervatív jobboldal választási győzelmét követően, méghozzá egy látványos és összehangolt felmondási akcióval.
- 2019-től Sygut a varsói és az agglomerációs buszjáratokat üzemeltető közlekedési vállalatnál dolgozott, amelynek tulajdonosa a Rafał Trzaskowski által irányított varsói önkormányzat. A balliberális Trzaskowski régi Soros-szövetséges, többek között az OSF által pénzelt New Pact of Europe projekten, az ECFR nevű szervezeten és a Báthory Intézeten keresztül. Mindemellett Soros embere segítette a balliberális, Tusk-párti Trzaskowski kampányát a 2018-as helyhatósági választásokon is.
Ilyen előzményeket követően érkezett vissza Sygut a köztévébe 2023 végén. Érdemes megjegyezni, hogy a kinevezésével szinte egy időben jelentették be azt is, hogy az a Marek Czyz is visszatér a TVP képernyőjére, akinek karrierje több helyen is összefonódik Sygut életútjával.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak
Facebook
Twitter
YouTube
RSS