lengyel közmédia
Lezárta a lengyel köztévé belvárosi épületét a rendőrség Varsóban (Videó)
Komoly rendőrségi készültség és leszalagozott bejárat fogadja a lengyel köztévé (TVP) belvárosi fióktelepénél sétálókat. Korábban a PiS képviselői a köztévében zajló leszámolások ellen tiltakozva rendszeresen bejártak a csatorna székházaiba, hogy jelenlétükkel tiltakozzanak. Ez mostanában viszont biztosan lehetetlen lesz a TVP belvárosi központjában, amely egyébként a köztévé első épülete volt.Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?
Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.Lengyel elnöki kabinetfőnök: a kormánynak rendszerszerűen kell rendeznie a közmédia ügyét
Donald Tusk kormánya kénytelen lesz "rendszerszerűen rendezni" a közszolgálati média ügyét, miután Andrzej Duda elnök megvétózta a közmédia finanszírozását biztosító jogszabályt – jelentette ki hétfőn Marcin Mastalerek, az államfő kabinetfőnöke. Mastalerek annak kapcsán nyilatkozott a TVN 24 kereskedelmi hírtelevíziónak, hogy a lengyel államfő hétfőn találkozóra hívta a közmédiát felügyelő Nemzeti Médiatanács (RMN) tagjait.A lengyel köztelevízió új baloldali vezetéséről kiderült, hogy valahogy mindannyian kapcsolódnak Soros szervezeteihez
A lengyel köztelevízió puccsszerűen pozícióba juttatott új vezetésébe régi balliberális szereplők kerültek. Tomasz Sygut, a köztévé igazgatótanácsi elnöke a közösségi médiában nem is nagyon titkolja elfogultságát. Sygut, és régi társa, Marek Czyz karrierje több ponton is kapcsolódott a Lengyelországban is befolyásos Soros-világhoz.Ha nem védjük meg magunkat, ugyanúgy tapossák el a szabadságunkat, mint a lengyelekét - Stefka István és Huth Gergely a Mi kérdezünkben
"A lengyel jobboldal által német ügynöknek nevezett egykor konzervatív, majd baloldali, mára gyakorlatilag szélsőbaloldali Donald Tusk miniszterelnökké választása óta felfüggesztették a jogállamot Lengyelországban. Egyik legelső intézkedéseként az Alkotmánybíróság határozatával szembe menve verőemberekkel elfoglalta a köztévét. Az egyik névtelen verőember bántalmazta a Jog és Igazságosság egyik képviselőjét. Tusk szándékaira jellemző, hogy kulturális miniszternek az állambiztonság egyik ezredesét nevezte ki. A Nyugat és Brüsszel hallgat, Vera Jourová a nyilvánvaló jogsértések ügyében annak ellenére nem szólalt meg, hogy éppen Lengyelországban tartózkodott" - így foglalta össze a Varsóban zajló drámai eseményeket az Origo és ezzel az idézettel indította a beszélgetését Huth Gergely és Stefka István a PestiSrácok videóműsorában.Nem újdonság, ami Lengyelországban történik Tusk uralma alatt, hiszen jól bevált Soros-receptről árulkodik
Amióta Donald Tusk vette át Lengyelország vezetését, sorra sérti a törvényeket és megszólalásig hasonló módszereket használ a korábbi hatalom eszközeinek tönkretételére, mint amit itthon, mi is tapasztaltunk. A blog említi a közmédia elfoglalását, a baloldalnak tetsző emberek pozícióba helyezését és az igazságszolgáltatás saját szájíz szerinti "reformálását". Mindeközben az unió jogállamiságért aggódó fele hallgat és néz ki a fejéből.Előrehozott választás is jöhet a lengyel közmédia ügye miatt
Miután Andrzej Duda köztársasági elnök megvétózta a Donald Tusk vezette kormány költségvetéssel kapcsolatos törvényét, érdekes helyzet állt elő a lengyel közmédiával kapcsolatosan, az ugyanis így költségvetés nélkül maradna– számolt be az Index. Hasonlót az elmúlt években az Egyesült Államokban láthattunk, amely Ukrajna támogatása miatt többször volt percekre a működésképtelenségtől, mivel a képviselők nem tudtak megállapodni a költségvetés módosításáról. Márpedig egy normális jogállam nem működhet elfogadott költségvetés nélkül. Kíváncsian várjuk, milyen megoldást talál erre a Donald Tusk vezette kormány, ami néhány hét alatt válságba került.A lengyel kulturális miniszter felszámolási eljárást indított a közmédia ellen
A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter úgy döntött, hogy felszámolási eljárást indít a közszolgálati média ellen – ezt maga Bartlomiej Sienkiewicz jelentette be szerdán X közösségi felületén.Még a liberális jogvédők szerint is "aggasztó" Tusk médiaháborúja
Donald Tusk és kormánya mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, a balliberális oldalon a nem ismerik a demokrácia fogalmát, mindezt olyan szintre fejlesztette, hogy már tragikomikus módon próbálja vasmarkába vonni a teljes lengyel sajtót. A bohózat legfrissebb eleme, hogy a köztévé két, egymást el nem ismerő felügyelőbizottsága két elnököt választott a média élére. Mindez már olyan szinten kiakasztó mindenki számára, aki legalább egy kicsit is komolyan veszi a sajtószabadság intézményét, hogy a lengyel Helsinki Emberi Jogi Alapítvány is megüzente a kormányfőnek, hogy ez már sok.Ajánljuk még