Pesti Srácok

Még a liberális jogvédők szerint is "aggasztó" Tusk médiaháborúja

Még a liberális jogvédők szerint is "aggasztó" Tusk médiaháborúja

Donald Tusk és kormánya mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, a balliberális oldalon a nem ismerik a demokrácia fogalmát, mindezt olyan szintre fejlesztette, hogy már tragikomikus módon próbálja vasmarkába vonni a teljes lengyel sajtót. A bohózat legfrissebb eleme, hogy a köztévé két, egymást el nem ismerő felügyelőbizottsága két elnököt választott a média élére. Mindez már olyan szinten kiakasztó mindenki számára, aki legalább egy kicsit is komolyan veszi a sajtószabadság intézményét, hogy a lengyel Helsinki Emberi Jogi Alapítvány is megüzente a kormányfőnek, hogy ez már sok.

Ahogy portálunk is beszámolt róla, Donald Tusk szó szerint hadjáratot indított a lengyel sajtószabadság ellen, konkrétan verőlegényekkel foglaltatta el a közmédia épületét (erről bővebben ITT). A támadássorozat legújabb fejleménye, hogy december 26-án a lengyel Nemzeti Médiatanács (RMN) bejelentette, hogy Michal Adamczyket nevezték ki az állami televízió (TVP) elnökének. Az RMN-t még a Jog és Igazságosság (PiS)-kormány hozta létre 2016-ban, hogy ellenőrizze a lengyel média működését és kinevezze a közmédia vezetőit.

Michal Adamczyk a TVP egyik legismertebb arca, a PiS két ciklusa alatt a köztévé egyik leginkább foglalkoztatott újságírója volt.

PestiSracok facebook image

– idézte a PiS-képviselő Joanna Lichocka közleményét a Mandiner. Bartlomiej Sienkiewicz, a Donald Tusk által december 15-én kinevezett kulturális miniszter egyik első intézkedéseként felmentette a köztévé, a közrádió és az állami hírügynökség, a PAP vezetőit, felügyelőbizottságait, és egy új testületeket iktatott be. A TVP új felügyelőbizottsága a köztévé élére a múlt héten Tomasz Sygut újságírót nevezte ki. A helyzetet bonyolítja, hogy hétfőn egy harmadik köztévé-vezető neve is felbukkant, ugyanis a TVP régi felügyelőbizottsága – amely törvénytelennek, így semmisnek tekinti a felmentését – Maciej Lopinskit, a PiS egyik volt parlamenti képviselőjét nevezte ki a köztévé elnökének. Bartlomiej Sienkiewicz kulturális miniszter a hétfői bejelentést komolytalannak nevezte, hiszen egy már nem létező testület döntése „nem bír semmilyen jogi kötőerővel”, míg a Nemzeti Médiatanács keddi bejelentésére egyelőre nem reagált.

A közmédia feletti ellenőrzésért folyó küzdelem rengeteg jogi kérdést vet fel: Donald Tusk kormánya beiktatását követően szinte azonnal leváltotta a lengyel közmédia vezetőit, egy csatornát bezáratott, illetve több propagandának minősített programot, műsort felfüggesztett, ezzel választási kampányígéretét teljesítve, hiszen azok nyolc éves működését a "PiS-propaganda" fő eszközének látta, ugyanakkor a PiS panaszai szerint a leváltási-átszervezési folyamatokban az nem tartja be a törvényi előírásokat, a parlamenti eljárásokat.

A volt konzervatív kormánypárt több képviselője ezért tiltakozásokat szerveztek, rendszeresen beülnek tüntetni a közmédia székházaiba, és a sajtószabadság lábbal tipróinak nevezik a Tusk-kormány embereit. Maga a lengyel elnök, Andrzej Duda is elítélte, illetve „anarchikusnak” nevezte az új kormány médiaügyi intézkedéseit, a múlt héten közösségi oldalán azt írta, hogy alkotmányos elveket még politikai célok érdekében sem lehet megsérteni. Szombaton pedig azzal fenyegetőzött a lengyel államfő, hogy megvétózza az új varsói kormány 2024-es költségvetési törvényét.

Az elnök és a miniszterelnök közötti politikai küzdelem fellángolt, hiszen Duda esetleges vétója egyúttal a tanárok büdzsébe foglalt fizetésemelését is akadályozza majd, ezzel komoly politikai fegyvert adva Tusk kezébe. A kormányfő azzal indokolja a gyors médiapolitikai intézkedéseit, hogy közérdek a közmédia függetlenségének mihamarabbi helyreállítása, a PiS-kormányzás alatti állami médiamanipuláció felszámolása, illetve visszautasította a vádat, hogy jogszerűtlen lenne az eljárás, utalva arra, hogy éppen az elmúlt nyolc év médiaügyi intézkedései, intézményi változtatásai kerülték ki a törvényeket.

Érdekes módon a Tusk-kormány gyakorlatát több liberális kötődésű jogvédő szervezet is bírálta.

– írja közleményében a lengyel Helsinki Emberi Jogi Alapítvány. Más független lengyel sajtószervezetek is figyelmeztettek, hogy a közmédia átszervezésének törvényes úton kell történnie, és nem szabad félelmet keltenie az újságírók körében.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.