Pesti Srácok

A magyar emberek büszkék magyarságukra

A magyar emberek büszkék magyarságukra

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által ezer fő megkérdezésével készített reprezentatív kutatás rávilágított, hogy tízből nyolc magyar büszkén vállalja a magyarságát, nyolcvanöt százalékuk erős nemzeti identitással rendelkezik, valamint arra is, hogy a magyar emberek elsősorban országunk sikereire büszkék, a nemzeti önazonosságuk pedig erősebb, mint az európai identitásuk.

Egy nemzethez való tartozás erősebbé és büszkébbé teszi az embert, azt érzi, hogy a sikerekben és a kudarcokban sincs egyedül. Ha pedig egy ország lakói büszkék a történelmükre, a kulturális és sporteredményeikre, akkor abban az országban képzelik el jövőjüket és ott alapítanak családot is. A KINCS kutatásából kiderül, hogy 10-ből 8 magyar büszke a magyarságára. Legnagyobb arányban a gyermekesek, az idősebbek és a vidéken élők éreznek így, ugyanakkor a korcsoportok között Magyarország tudományos és sporteredményeire a fiatal korosztály a legbüszkébb. A 18–29 évesek 82 százaléka büszke a magyar sportolók által elért eredményekre (a tanulók körében 94 százalék), amiben bizonyára komoly szerepe van a magyarok világversenyeken elért sikereinek, így a magyar csapat sikeres tokiói olimpiai szereplése is nagy hatással lehet a fiatalokra – olvasható a KINCS által közzétett értékelésben.

A válaszadók 63 százaléka rendkívül büszke arra, hogy magyar: ők egy 1-től 10-ig terjedő skálán a legmagasabb értéket jelölték meg. Összességében az látható, hogy a magyar emberek erős nemzeti identitással rendelkeznek, a válaszadók 85 százalékát ez jellemzi. A megkérdezettek több mint háromnegyede mondta azt, hogy büszkeséggel tölti el Magyarország történelme, 85 százalékuk büszke a tudományos, és 79 százalékuk a sporteredményekre is. Az ország kulturális sikereit a válaszadók háromnegyede (76 százalék) méltatta.

Tízből hat magyar ember (62 százalék) büszke arra, hogy országunk tagja az Európai Uniónak, azonban 11 százalékukról ez egyáltalán nem mondható el. A felmérésből látható, hogy a válaszadók 21 százalékát nem tölti el elégedettség, ha az Európai Unió működésére gondol, ugyanakkor 42 százalék inkább elismeri azt. Ez azt jelenti, hogy a magyar eredményekre büszke válaszadókhoz képest fele akkora az európai eredményeket elismerők aránya. Összességében azt látjuk, hogy a magyar emberek büszkék arra, hogy magyarnak születtek, és büszkék országunk eredményeire is. Az Európai Unió teljesítménye jobban megosztja őket.

PestiSracok facebook image

Módszertan: A KINCS országos reprezentatív kutatása ezer fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében, 2021. július 14–16. között.

Forrás: koppmariaintezet.hu; Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.