Pesti Srácok

A magyar képviselők hazafias kötelessége az uniós források biztosítása – Négyötödös társadalmi többség a kormányoldalon

A magyar képviselők hazafias kötelessége az uniós források biztosítása – Négyötödös társadalmi többség a kormányoldalon

A magyar lakosság négyötöde (80 százalék), de még a baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) is egyetért abban, hogy a magyar EP-képviselők hazafias kötelessége, hogy munkájukkal minél több uniós forrást szerezzenek hazánk számára – olvasható a Real-PR 93 közvélemény-kutatásában, amelynek megállapításait hétfőn közölték az MTI-vel.

A felmérés szerint – amelyet május 2. és 4. között készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – a budapesti (76 százalék) és vidéki szavazók (81 százalék) egyaránt az uniós pénzek biztosítását, és nem pedig annak visszatartását várnák el. Kiemelték, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője arról nyilatkozott a közelmúltban, hogy hazafias kötelezettségének érzi megakadályozni az uniós pénzek Magyarországra érkezését a korrupcióra hivatkozva.

A magyar lakosság azonban éppen ellenkezőleg gondolkodik erről: 80 százaléknyian azt tekintik a képviselők hazafias kötelességének, hogy minél több uniós forrás megszerzését segítsék elő munkájukkal az ország számára. Csak alig egytizednyien osztják Molnár Csaba nézetét, 12 százalék nem várja el a magyar EP-képviselőktől a források megszerzését, további 8 százaléknyian pedig nem tudtak válaszolni – írták.

Hasonló eredmények láthatók a biztos szavazók körében: 82 százalék azok aránya, akik a képviselők hazafias kötelességének tekintik az uniós pénzekhez való hozzájutás érdekében végzett munkát, és mindössze 11 százalék azok aránya, akik szerint a képviselőknek ez nem feltétlen feladatuk. Megállapították: ritkán látni olyan politikai kérdést, amellyel a kormánypártiak és a baloldaliak nagy többsége is egyetért, az EP-képviselők kötelezettsége azonban ilyen.

PestiSracok facebook image

A Fidesz szavazói szinte teljesen egységesen (93 százalékuk) úgy vélekednek, hogy a magyar európai parlamenti képviselők hazafias kötelessége minél több uniós támogatást szerezni Magyarország számára. A baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) szintén elvárná a képviselőktől a támogatások biztosítását, és csupán 16 százalékuk gondolkodik ellenkezőleg, ez utóbbi arány a kormánypárti szavazók között jelentéktelen (4 százalék) – tették hozzá.

A politikai témák többségénél szignifikáns véleménykülönbség tapasztalható a fővárosiak és a vidékiek között, az itt vizsgált kérdés viszont szintén kivételt jelent ebből a szempontból. Mindkét lakossági csoport döntő többsége elvárja a magyar EP-képviselőktől, hogy Magyarország érdekében mindent megtegyenek az EU-s források megszerzéséért. Vidéken 81 százalék, a budapestiek körében 76 százalék ez az arány, az ellenvélemények aránya a fővárosban 14 százalék, azon kívül mindössze 11 százalék – áll a felmérés összegzésében.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.