real-pr 93
Fölényesen győzne a Fidesz–KDNP, ha most lennének a választások
Bő egymillióval több szavazójuk van a kormánypártoknak, mint a Tiszának.Nézőpont: jelentős a Fidesz előnye a közvélemény-kutatásokban, öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson
A Momentum és a Demokratikus Koalíció lehet a legnagyobb kárvallottja Magyar Péter berobbanásának a közelgő uniós választásokon, de mivel a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájának első négy helyén DK-s politikus áll, így feltehetően a Momentumon kívül az MSZP és a Párbeszéd sem fog képviselőt juttatni Brüsszelbe – hangzott el a Nézőpont Intézet csütörtöki konferenciáján, ahol öt közvélemény-kutató műhely mutatta be legfrissebb adatait a 2024-es EP-választás várható eredményeivel kapcsolatban. Elhangzott: a Fidesz–KDNP 47 százalék körüli szereplésével is a top 3 legsikeresebb uniós párt közé kerülhet.Öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson öt kutatóintézet szerint
Várhatóan a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson, mellettük négy másik pártnak van reális esélye a bejutásra – derült ki öt közvélemény-kutató intézet közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.Öt magyarból négy szerint azonnali tűzszünetre lenne szükség
A magyarok négyötöde, 82 százaléka szerint az orosz–ukrán háborúban a helyes döntést az azonnali tűzszünet jelentené a Real-PR friss közvélemény-kutatása szerint. Abszolút többsége van az emberéletek megóvásának minden demográfiai csoportban és politikai közösségben.A magyaroknak szinte egyöntetű véleménye van Ukrajna EU-s csatlakozásáról
A teljes lakosság négyötöde (82 százaléka), de még a baloldali szavazók háromnegyede (76 százalék) is felkészületlennek tartja keleti szomszédunkat a csatlakozásra – derült ki a Real-PR 93 friss közvélemény-kutatásából, amely rámutat: a magyar lakosságnak szinte egyöntetű a véleménye arról, hogy Ukrajna a jelenlegi állapotában nem alkalmas az Európai Unióhoz való csatlakozásra.A magyarok többsége Trumpban bízik
A Real–PR 93 friss közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság körében azok vannak többségben, akik a jövő évi amerikai egyesült államokbeli elnökválasztás kapcsán Donald Trump győzelmét tartanák Magyarország szempontjából kedvezőbbnek (47 százalék), míg a jelenlegi elnök, Joe Biden győzelmét feltételezve csak 22 százalék nyilatkozott hazánkat illetően optimistán.A magyar képviselők hazafias kötelessége az uniós források biztosítása – Négyötödös társadalmi többség a kormányoldalon
A magyar lakosság négyötöde (80 százalék), de még a baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) is egyetért abban, hogy a magyar EP-képviselők hazafias kötelessége, hogy munkájukkal minél több uniós forrást szerezzenek hazánk számára – olvasható a Real-PR 93 közvélemény-kutatásában, amelynek megállapításait hétfőn közölték az MTI-vel.Télen is megvédte a magyarokat a rezsicsökkentés
A Real PR 93. közvélemény-kutatása alapján a fűtési szezon végén legtöbben (49 százalék) elégedettek a kormányzati intézkedéssel, ami igaz a fővárosiakra (46 százalék) és vidékiekre (50 százalék) egyaránt. A lakosság kétharmadának (65 százalék) nem lettek a vártnál magasabbak a rezsiköltségei, sőt 9 százaléknak az előzetes várakozásokhoz képest alacsonyabbak lettek az energiaszámlái.Nézőpont: A Fidesz–KDNP negyvenhét, az egyesült baloldal negyvenkét százalékon áll a választások előtt egy héttel
A Fidesz–KDNP jelenleg negyvenhét, a baloldali közös lista negyvenkét százalékon áll – derült ki a „Ki nyer ma?” című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferencián hétfőn. A rendezvényen bemutatták az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, valamint a Társadalomkutató legfrissebb kutatási eredményeit.Ajánljuk még