Pesti Srácok

A magyar lakosság több mint fele többet költ karácsonykor, mint ahogyan azt tervezi

A magyar lakosság több mint fele többet költ karácsonykor, mint ahogyan azt tervezi

A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, de több mint 50 százalékuk túlköltekezik az ünnepi időszak során – derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából.

A válaszadók véleménye a tavalyihoz képest nem változott azzal kapcsolatban, hogy mennyi ajándékot szeretnének venni szeretteiknek, továbbra is átlagosan hét ajándékkal terveznek. A legtöbben idén 20 és 30 ezer forint közötti értékben vásárolnak. A megkérdezettek nagyobb arányban előre tudják, hogy kinek mit szeretnének venni karácsonyra, de az üzletek kínálata is nagyban befolyásolja a választást.

Ilyenek a fizetési szokásaink

  • Idén 46,1 százalék azok aránya, akik érintésmentes fizetést választanak, de továbbra is népszerű a készpénz használata, 55,6 százalék elsősorban így fizet.
  • A fiatalok körében hódítanak a digitális megoldások: a 18–26 éves korosztály 39,7 százaléka közölte, hogy mindig mobiltelefonnal fizet, ha lehetősége van rá.
  • A 36–44 évesek körében a legjellemzőbb, hogy a karácsonyi költségeket megtakarításból állják. Sokan azonban valamilyen banki hitelből finanszírozzák az ünnepi kiadásokat, a válaszadók 83,4 százaléka hitelkártya-keretéből tervez vásárolni.
  • A 27–35 év közöttiek 100 százaléka válaszolta azt, hogy a hitelkerete nagy részét az ajándékok megvásárlására költi majd. A hitelkártyával vásárlók több mint fele jelezte ugyanakkor, hogy az ünnepek után a teljes összeget törleszti a banknak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Pénzcentrum

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?