Pesti Srácok

A Magyar Nemzet is portálunk mellé állt a YouTube-cenzúrával szemben

A Magyar Nemzet is portálunk mellé állt a YouTube-cenzúrával szemben

A Magyar Nemzet is beszámolt a tüntetésről, amelyre pénteken délután kerül majd sor, tiltakozásul a YouTube portálunkkal szemben tanúsított cenzúrája ellen. A lap cikkében támogatásáról biztosította csapatunkat a techóriás támadásával szemben, amit szerkesztőségünk nevében ezúton is köszönünk!

Amint arról hírt adtunk, a múlt hét végén törölték portálunk 2022 szeptemberében elindított csatornáját, a PsTV-t a YouTube-ról. A csatornának több mint 54 ezer feliratkozója volt a Social Blade adatai szerint, megtekintéseik pedig napi hetvenezer körül mozogtak, de volt olyan nap az elmúlt két hétben, amikor 240 ezer megtekintést produkált a csatorna. Ez azonban nem az első eset: három éve ugyanilyen támadás ért minket a techóriás részéről.

A történtek kapcsán a Google a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében indokolta meg csatornánk megszüntetését.

PestiSracok facebook image

– írták. (Arra nem tértek ki, hogy éppen a gyermekvédelem kapcsán végeztünk kiemelt munkát az utóbbi időben, hiszen több gyermekbántalmazási botrányra is mi hívtuk fel a figyelmet az elmúlt hetekben.) Huth Gergely, portálunk főszerkesztője a Magyar Nemzetnek adott interjúban megcáfolta a Google állítását.

– mondta, hozzátéve: háttér-információkból, magyarázatokból nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy valójában az LMBTQ-témákat érintő videóinkat kifogásolták a Google-nél.

A velünk szembeni cenzúra elleni tiltakozásul portálunk tüntetést szervez március 31-re, most ugyanis az utcán kell helytállnunk! Meg kell mutatnunk, hogy sokan vagyunk, és kiállunk a jogainkért, amelyeket Magyarország alaptörvénye is garantál. Meg kell mutatnunk, hogy egy túlméretezett techcég nem írhatja felül hazánk törvényeit. Éppen ezért arra kérjük olvasóinkat, követőinket, támogatóinkat, hogy csatlakozzanak hozzánk pénteken délután 17.00-kor a Google Dara utca 1–3. alatt található székháznál. Mutassuk meg, hogy mi nemcsak statisztika vagyunk egy táblázatban. Mi emberek vagyunk, magyar emberek, akiket a Google nem hallgattathat el egy gombnyomással. Nekik is be kell tartaniuk a törvényeinket, ha tetszik, ha nem. Pénteken 17 órakor mutassuk meg, hogy mennyien vagyunk! Mutassuk meg, hogy hol lakik a magyarok Istene!

A megmozdulás Facebook-eseményt ITT megtekintheti. Kérjük, csatlakozzon az eseményhez is, hiszen a Facebook szintén mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az akció megszervezését!

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?