pstv
Tudja meg a szabad világ, hogy Macronék nem kokiánoztak! – Kószáló Ladikpisztoly S01E26
Az papírzsebkendő, valamint egy osztrigakés, esetleg kávékeverő pálcika volt az asztalon, és mindenki, aki mást állít, az orosz propagandát terjeszt!!! Macron azért volt annyira vidám, hogy szinte a lábán sem bírt megállni, mert örült a szabad sajtó jelenlétének, és a demokratikus nyilvánosság zökkenőmentes működésének. Ugyanakkor még ez a nagy fehér port felvert eset közepette is elmondható mind róla, mind Fritz Merz-ről és Keir Starmerről, hogy mindannyian elindultak választáson, és ott sikert értek el. Ez az az élmény, amelyből a Momentum inkább már kimarad, hogy elkerülje az ország-világ előtt csúnya beégést. Végül szóba került némi geostratégia is, hiszen a Nyugat több évtizednyi meddő próbálkozás után rádöbbenni látszik, hogy nem olyan egyszerű leválasztani Oroszország befolyási övezetéről a volt szovjet tagköztársaságokat. Meghalt, mégis túlélte, majd panaszt tett – The Fair Right (videó)
Ps TV 2023 szeptember 12. Gondolkodtál már azon, mi alapján kerül valaki egy liberális nyugati lap címlapjára? Ha pedig már ott van, miért kell folyamatosan a konzervatív oldalt és Magyarországot támadni? A kettő között van bármiféle összefüggés? A mai részből kiderül! Ahogyan az is, hogy miként sétálhat be valaki egy kórházba, ha órák óta halott és már fel is boncolták. Nem kell megijedni, nem horrorsztori, csupán adminisztrációs hiba, viszont van egy érdekes csavar a történetben. A beszélgetés második felében rátérünk gazdagék tüntetésére, amikor is Budapest utcáin luxusautókkal tüntettek a mélyszegénységben élő tanárokért, végül pedig ejtünk pár szót az egyik európai légitársaság újabb lehúzásáról nagyszerű ötletéről: a gyermekmentes övezetről. Nézzétek meg a teljes videót! Stábunk is elindult a csíksomlyói búcsúra - minden, amit érdemes tudni a kegyhelyről
A mai napon kora reggel a PestiSracok.hu stábja is elindult Erdélybe, hogy a holnapi napon részt vegyen a már hungarikumnak számító csíksomlyói búcsún, de pár napot Böjte Csaba atyával is eltöltünk, valamint olyan fiatalokkal, akik Csaba testvér otthonában nevelkedtek. Ahogyan már korábban beszámoltunk, az idei évben háromszázezer zarándokot várnak a szervezők, a Kárpát-medence minden pontjáról. A kegyhely napjainkra nemcsak a magyarság leghíresebb és az egyik legnagyobbá vált ünnepe, hanem a nemzeti összetartozás szimbóluma is lett. Hiszen az a bizonyos híres nyereg lett az a biztos pont az évtizedek alatt, ahol a dunántúliak a palócokkal, a felvidékiek a csángókkal, a vajdaságiak a székelyekkel, az alföldiek a mezőségiekkel együtt köszöntik a Szűzanyát, imádkozva Magyarországért, annak megmaradásáért. Az idei búcsú mottója: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” Meghátrált a YouTube! Döntetlenre mentenék a meccset, de ezúttal nálunk pattog a labda
A YouTube megpróbálja döntetlenre menteni az ellenünk folytatott hadjáratát, azonban elkövetett néhány hibát. Figyelmen kívül hagyta a saját szabályzatát, és újakat hozott, amelyekkel bevédhetné magát. Szabad szemmel is látható, hogy támadásból védekezésre váltottak, ez pedig azt üzeni nekünk, hogy jó úton járunk. Tudják, hogy igazunk van. Mi is tudjuk, és ti is tudjátok. Már csak be kell bizonyítanunk. Segítsetek nekünk és terjesszétek a cikkeinket, hadd tudják meg mások is! Toót-Holló Tamás a PS TV csatornájának törléséről: ha akármilyen mondvacsinált indokkal is, de politikai cenzúrát alkalmaznak, akkor már nemcsak a szólásszabadság sérül, hanem Magyarország szuverenitása is
Az Origónak adott interjút Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, amelyben támogatásáról biztosította a PestiSrácok.hu-t, miután a YouTube indoklás nélkül, egyik napról a másikra törölte a PS TV csatornáját. Mint a lapnak nyilatkozva Huth Gergely, portálunk főszerkesztője rámutatott, az ügy nemcsak a szerkesztőségünket érinti, hanem közügy, hiszen az, hogy a PS TV csatornát így, indoklás nélkül törölték, kezdete lehet egy brutális cenzúrahullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elközelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából. Mindez pedig azért kiemelten fontos, mert nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.