Pesti Srácok

A magyar nép egyetlen szabad kiáltása volt – Karácsonyéknak nem kellett, Székesfehérvár befogadta az 1952-es helsinki olimpia hőseinek tiszteletére készült emlékművet (videó)

Kedden délelőtt a még élő, a helsinki olimpián versenyző neves egykori sportolók, számos művész és érdeklődő jelenlétében avatták és szentelték fel Melocco Miklós szobrászművész alkotását a székesfehérvári Olimpiai Parkban. A nyitott könyvet ábrázoló szobor az 1952-es olimpiai játékokon történelmi sikert elérő magyar sportolóknak állít emléket, akik a II. világháború drámáját követően, az épülő szovjet típusú diktatúra árnyékában kimagaslóan képviselték hazánkat és magyarságukat. Ennek állít emléket az emlékművön található felirat, miszerint az '52-es helsinki olimpia „a magyar nép egyetlen szabad kiáltása volt”.

Ünnepi beszédet mondott Kásler Miklós miniszterelnöki biztos, Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Soltész Miklós államtitkár, énekelt Mészáros János Elek és Tolcsvay Béla énekmondó, Döbrentei Kornél író ez alkalomra írt ódáját pedig Sinkovits-Vitay András színművész mondta el. Zenélt a 100 Tagú Cigányzenekar néhány megjelent tagja, az Ismerős Arcok együttes, Boros Mihály zongoraművész, majd Spányi Antal megyés püspök megáldotta a rendkívüli érdeklődés mellett megszületett emlékművet.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.