Pesti Srácok

A magyarok szerint ismét Trump nyeri az amerikai elnökválasztást

A magyarok szerint ismét Trump nyeri az amerikai elnökválasztást

A Lounge Group az Egyesült Államokban és Magyarországon párhuzamosan készített – mint írták – egyedülálló kutatás alapján azt közölte az MTI-vel, hogy a magyarok szerint a jelenleg is hivatalban lévő Donald Trump nyeri a november 3-i amerikai elnökválasztást.

A marketingkommunikációs cégcsoport hangsúlyozta, reprezentatív közvélemény-kutatásuk szerint a magyar és amerikai szavazópolgárok egyaránt 40 százaléka a republikánus Donald Trumpot gondolja a leendő győztesnek a demokrata Joe Bidennel szemben. A kutatásból az is kiderült, hogy az amerikai válaszadók 48 százaléka, a magyar válaszadóknak pedig a 60 százaléka jellemzően a jelölt ideológiája alapján választ, ugyanakkor Amerikában kétszer nagyobb azok aránya, akik a jelölt személye alapján döntenek. Kiemelték, az Egyesült Államokban a választók 9 százaléka számára fontosabb a jelölt pártja, mint a személye vagy az ideológiája, míg a magyar lakosság 14 százaléka gondolkodik ugyanígy.

Trump népszerűbb a magyarok körében

A kutatás szerint Magyarországon majdnem mindenki tudja, hogy Trump a jelenlegi elnök, de Joe Bident a válaszadók harmada tudta csak ellenfélként megnevezni. A magyar lakosság tizede bizonytalan az elnök nevét illetően, néhányan közülük még Barack Obamát gondolják az Egyesült Államok jelenlegi vezetőjének - tették hozzá. A Lounge Group kitért arra is, hogy az amerikaiak a koronavírus-járványt tartják a legfontosabb közéleti problémának, ezt követi a munkahelyteremtés és a rend helyreállítása. Hangsúlyozták, az amerikai megkérdezettek a járványhelyzet megoldásában az ország gazdasági stabilitásának biztosítását még az egészségük megőrzésénél is előrébb sorolták. Ezzel szemben a magyar lakosság a családja és saját egészsége miatt aggódik leginkább a járvánnyal összefüggésben – fűzték hozzá. Szabó Zsófia, a Lounge Group kutatási divízióvezetője szerint ennek az eltérésnek a hátterében az állhat, hogy az Egyesült Államokban – Magyarországgal szemben - nem jár alanyi jogon az egészségügyi ellátás, azt sokan csak a keresetükből, tehát állásuk megtartásával tudják finanszírozni

PestiSracok facebook image

A kutatás az Egyesült Államokban 2020. szeptember 5-7. között, kétezer megkérdezett bevonásával történt, míg a magyar felmérést 500 online megkérdezettel a Századvég Alapítvány végezte 2020. október elején.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Rick D'Elia

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.