Pesti Srácok

A méz tisztaságának európai védelméért tüntettek a termelők Brüsszelben

A méz tisztaságának európai védelméért tüntettek a termelők Brüsszelben

Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hétfőn.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a mézirányelvről szóló dossziéját, ugyanis sokkal szigorúbban meg kell határozni, és a mézesüvegeken feltüntetni a méz eredetét. Úgy vélte,

Elmondta, a méhészek brüsszeli tüntetése hozzájárul ahhoz, hogy az uniós tagországok miniszterei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során védeni tudják a beporzókat, és az európai méz minőségét.

PestiSracok facebook image

-közölte. Nagy István kiemelte, a méhészet kis ágazat, ugyanakkor stratégiai ágazatról van szó, hiszen a méhek beporzó tevékenységétől függ, hogy megfelelő mennyiségű étel van-e az asztalokon.

-figyelmeztetett. Kijelentette, hogy a méhtartáshoz olyan gazdasági háttérre van szükség, amely a méz felvásárlási árán keresztül biztosítja, hogy a méhészeknek megérje ezt a gazdasági tevékenységet folytatni.

-tette hozzá.

-fogalmazott az agrárminiszter.

Forrás: MTI; fotó: Nagy István/facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.