élelmiszerbiztonság
ENSZ: a kahovkai gátszakadásnak súlyos következményei lesznek a globális élelmiszerbiztonságra nézve
Az ukrajnai Nova Kahovka-i gát felrobbantása nyomán kialakult árvizek súlyos hatással lesznek az egész világ élelmiszerbiztonságára - közölte az ENSZ vészhelyzeti koordinátora kedden, a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában.Zelenszkij megfenyegette a szomszédos tagállamokat – Nem dönthetnek szabadon az ukrán termékek exportjával kapcsolatban
A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.Nagy István: a béke a világ biztonságos élelmezésének alapja
A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy globális élelmezési válság alakulhat ki, ha az ukrán gabonát nem sikerül a világpiacra eljuttatni. Nagy István szerint a tárgyalások azonnali megkezdésére van szükség ahhoz, hogy a Fekete-tengeri kikötőkből a gabonaszállító hajók ki tudjanak futni. Kifejtette: a kialakult helyzetben felértékelődik a szárazföldi útvonalak szerepe. A biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében szükséges az ukrajnai gabonaexport folytonosságának garantálása, amihez pedig gyors és hatékony szállítási útvonalak kellenek.Nagy István: élelmiszerpiaci válságot hoz a háború, de Magyarország több mint húszmillió ember ellátására képes
A magyar mezőgazdaságra váró kihívásokra a termőföld védelmével, a mezőgazdaság versenyképességének növelésével, megfelelő beruházási támogatásokkal és az élelmezésbiztonság előtérbe helyezésével kell felkészülni – hangsúlyozta az agrárminiszter-jelölt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti meghallgatásán csütörtökön. Nagy István kiemelte, hogy a háború komoly éhezési válságot okozhat, de Magyarország szerencsés helyzetben van, mert bőven megtermeli a szükséges élelmiszert, több mint 20 millió ember ellátására képes.Nagy István: az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket vet fel
Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően. A PestiSrácok.hu korábban részletesen foglalkozott a témával, mint ahogyan arról is írtunk: az orosz-ukrán fegyveres konfliktusnak komoly következménye lehet az élelmiszerhiány.Az antibiotikum-felhasználás csökkentése a célja az új szabályoknak az állatgyógyászatban
Az Agrárminisztérium vasárnapi közleményében jelentette be, hogy változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik.Nagy István agrárminiszter: az ellenzék még az állatvédelemből is politikai kérdést csinált
Elmaradt az állatvédelem kérdésében a pártokon felüli összefogás, mivel gyarló az ellenzék, és ebből is politikai kérdést kreált – fogalmazott portálunk megkeresésére Nagy István, hozzátéve, még a tavaszi időszakban megszülethetnek azok a törvények és rendeletek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Magyarországon az állatvédelem szilárd lábakon álljon. Az agrárminiszter beszélt arról, bár egyre kevésbé jellemző a pánikvásárlás, nagyon fontos, hogy az emberek lássák, akármilyen hosszú ideig is lennének zárva a határok a járvány miatt, "a magyar élelmiszer valóban mindig és minden körülmények között ott van a boltok polcain, ott tud lenni a mi asztalunkon is".A méz tisztaságának európai védelméért tüntettek a termelők Brüsszelben
Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hétfőn.Biztonságos szabadkereskedelem? - Mit tartogathat az EU-Ausztrália egyezmény?
Az Európai Uniónak minél több szabadkereskedelmi megállapodást kell kötnie, Magyarország számára rendkívül fontos a világkereskedelem szabadsága, és hogy minél kevesebb akadály álljon útjába a két vagy többoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködéseknek - hangzott el a magyar kormány álláspontja annak kapcsán, hogy megkezdődtek az Ausztrália-EU szabadkereskedelmi egyezmény előkészítő tárgyalásai. Portálunk azt igyekszik körüljárni, mennyiben beszélhetünk biztonságos szabadkereskedelmi egyezményekről, mikor éppen egy hasonló egyezmény miatt perelhette be például a Philip Morris dohánygyártó cég Ausztráliát. Beszédes, hogy az Európai Bizottság Ausztrália esetében nem tett javaslatot beruházásvédelmi rendelkezések kitárgyalására, így az Európai Unió és Ausztrália között létrejövő szabadkereskedelmi megállapodás nem hoz létre befektető és állam közötti vitarendezési mechanizmust. Reméljük a legjobbakat.Ajánljuk még